Mi mást rakhatnánk ki az év utolsó napján a Nyugatra, mint honlapunk 10 éves születésnapját ünneplő buli képgalériáját!:)
Portálunk születésnapi ünnepségét a mai Weöres Sándor Színházban, az egykori szombathelyi Helyőrségi Művelődési Házban tartottuk. Volt torta, pezsgő, és mostani és egykori munkatársak. Egy kis Anima DJ buli Németh Gergővel és Prieger Zsolttal és a higanymód táncoló és szövegelő Phreek-kel. (No és persze ott voltak a Nyugat Királynője szépségverseny résztvevői is, hisz a buli a választás után zajlott.)
Köszönjük minden Nyugat olvasónknak az elmúlt évtizedet, és Boldog Új Évet kívánunk mindenkinek!
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!
Kapcsolódó cikkeink
Tíz év nem sok idő egy újságírásra szerveződött egyesület életében, nekünk személyesen annál inkább. Ezért is ajándékozzuk meg magunkat egy kis nosztalgiázó számvetéssel. No és december 10-én egy szülinapi bulival.
Az Önök által a döntőbe szavazott tizenkét szépség csütörtök este vonult fel a neves zsűri és a drukkoló családok, barátok előtt, hogy végre eldőljön: ki lesz a Nyugat Királynője?