Jordán Tamás Jancsival készít madárijesztő-robotot

A szombathelyi Weöres Sándor Színház a jövő héten játssza Szakmák színháza című darabját, melyben bemutatja azt az öt szakmunkát, amely iránt a legkevésbé érdeklődnek a pályaválasztó általános iskolások az utóbbi időben. De a darab nem csak a témája miatt rejt magában újdonságot. Külön érdekessége, hogy a színészek egy időben két térben mozognak: a valós térben és egy vásznon.

Kevés becsülete van a szakmunkának

A magyar gazdaság egyik nagy problémája a szakember utánpótlás: ahhoz, hogy a gazdaság jól működjön, képzett szakmunkásokra van szükség. Ám az utóbbi időben jócskán csökkent a kétkezi munka iránti érdeklődés: a szülők legszívesebben gimnáziumba vagy szintén érettségit adó szakközépiskolába íratják be gyerekeiket, mondta el Kovács Vince, a Vas megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a szombathelyi színházban tartott sajtótájékoztatón.

Szakmák színháza sajtótájékoztató
Jordán Tamás és Kovács Vince a sajtótájékoztatón
Mészáros Zsolt

Az elnök hozzátette: a hiányszakmák kialakulásában jelentős szerepet játszik az is, hogy ma a szakmunkának alig van becsülete. Ezen kívül pedig mindenki a diplomára hajt, és számos felsőoktatási intézmény veszi fel a hiányos tudású hallgatókat. Ráadásul idén körülbelül 200 ezren vonulnak nyugdíjba, és várhatóan 80-90 ezer körül alakul az új munkavállalók száma: nekik csupán az egynegyedüket teszik ki a szakmunkások.

Kovács Vince szerint a szülőkben is tudatosítani kell, hogy szakmunkásnak lenni nem szégyen. A vasi iparkamara minden lehetséges eszközzel próbálja felkelteni a tanulók érdeklődését a szakmunka iránt: innen jött az ötlet, hogy ebben a színházzal is együttműködjön.

Szakmák színháza sajtótájékoztató
A közönség a vásznon láthatja a szakmák fortélyait
Mészáros Zsolt

Jordán Tamás színházigazgató szerint ugyanis a színháznak az előadásokon túl még sok feladata van, nyitottnak kell lennie a különféle társadalmi problémákra. A Szakmák színháza című darab, melyet január 25-től 29-ig játszik a társulat, a térségünk hiányszakmáit mutatja be, melyek a következők: lakatos, asztalos, műszerész, szabó, valamint a kórházi ápoló és gondozó.

Modern Csipkerózsika-történet

A színészek megpróbáltak utánajárni, hogyan képzik ezeket a szakembereket, és kétheti forgatás után, mintegy 12 órányi anyagból készült el az előadás alapja. A darab csavarja az, hogy a színészek nem csupán a színpadon játszanak, hanem ezzel egyidejűleg a vásznon is, tehát átjárhatóságot teremtenek a két tér között.

Szakmák színháza sajtótájékoztató
A darabban a színpad és a filmvászon között átjárhatóság van
Mészáros Zsolt

A filmes betétekkel komponált mesében Merlin varázsló (Jordán Tamás) felajánlja ifjú barátjának, Jancsinak (Balogh János), hogy készítsenek el együtt egy madárijesztőt, ami tulajdonképpen egy robot. A robot elkészítése közben a fentebb említett szakmákkal ismerkedik meg a 13 éves Jancsi.

A mese olyan, mint egy modern Csipkerózsika-történet: a Dóra névre keresztelt bábu megbetegszik, és csak Jancsi csókja segíthet rajta. Amikor a fiú végül megcsókolja a robotot, az hús-vér kislánnyá változik át.

Szakmák színháza sajtótájékoztató
Merlin varázsló és Jancsi
Mészáros Zsolt

Az előadást jövő héten a megye negyven általános iskolájából 1400 tanuló láthatja majd, akiknek a szüleit is várják a szervezők. Vélhetően a darab átlépi a megye határait is, és országos ismertségre tesz szert, segítve ezzel a pályaválasztó általános iskolások döntését, és népszerűsítve a szakmunkát.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra