Berzsenyi Dániel szobrának megkoszorúzása után átvonultak a Kemenesaljai Művelődési Központba, ahol Sipos Tibor igazgató köszöntötte a ballagókat, majd beszédet mondott Majthényi László a Vas Megyei Közgyűlés elnöke, Rozmán László a Sárvári Tankerület igazgatója és az iskola diákjai is elbúcsúztak végzős társaiktól.
A hagyományoknak megfelelően átadták az iskola zászlóját a 11. évfolyamosoknak, majd kiosztották az elismeréseket az iskola legeredményesebb tanulóinak. A ballagás hivatalos része a történelmi egyházak áldásával ért véget.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!