...és akkor jött Trummer – Bronzot nyert a Körmend

Tizenöt ponttal is vezetett már a Szolnoki Olaj KK a bronz csata harmadik, mindent eldöntő találkozóján, amikor pályára lépett Trummer Rudolf. A körmendi játékos hárompontosai visszahozták a csapatát és megnyerték a meccset.

Pár napja nyerte meg a Körmend utánpótlás csapata, a Törpördögök a gyermek országos bajnokságot. A fiatal sportolókat a találkozó elején, nagyoknak kijáró rigmusokkal köszöntötte a körmendi közönség.

Aztán kezdetét vette a bronz csata harmadik, mindent eldöntő meccse.
Kezdetben Barro pontjaival vett lendületet a Szolnok, majd Ferencz betörése után már a Körmend neve mellett is szerepelt pár pont. Azonban a hazaiak nagyon rossz dobószázalékot produkáltak, így a vendég gárda könnyedén nyerte az első negyedet.

A második etap közepén már minden hazai szurkoló temette a Körmendet, ám akkor pályára lépett Boldizsár és Trummer. Mind a két játékos új színt, lendületet és nem utolsó sorban pontokat produkált a pályán, a Körmend pedig így hamar ledolgozta addigra már 15 pontra duzzadt hátrányát. A félidőre már a hazaiak vezettek.

A folytatásban hullámzott ugyan a hazaiak teljesítménye, de összességében továbbra is magabiztosan vezettek a vasi piros-feketék. A végjátékban nagyon kapaszkodott az Olaj, a Körmend azonban résen volt, így egy bronzéremmel gazdagodott a Rába-parti gyűjtemény.

MJUS-Fortress Körmend – Szolnoki Olaj KK
Boldizsár játéka meghatározó volt
Horváth Balázs

Sabáli Balázs, a Körmend edzője: Ezt a mérkőzést hatalmas akarattal hoztuk vissza, leginkább azon játékosoknak köszönhetően, akik a szezon folyamán kevesebb lehetőséget kaptak. Meg szeretném köszönni a szurkolóknak az egész éves buzdítást, a menedzsmentnek a támogatást, a csapat játékosainak, hogy az utolsókig küzdöttek. Ezt a harmadik helyet is meg kell becsülni annak ellenére, hogy a szurkolók és a csapat döntőbe szeretett volna jutni, de azt gondolom, hogy ez az eredmény is egy bizonyos fajta siker.

Pór Péter, a Szolnok edzője: A mérkőzést nagyon jól kezdtük, 15 pont is volt már a különbség, amikor a Körmend utánunk eredt. A félidőre át is vette a vezetést a hazai csapat, innen pedig hiába próbáltuk, nem tudtuk visszavenni a vezetést. Sorsdöntő volt Boldizsár pályára lépése, akinek a harcosságát átvette a körmendi csapat és megnyerte a bronzérmet.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Főanyag1