Rég nem látott tömeget hozott össze egy legenda szerda este. Orszáczky Jackie neve egybegyúrta, összepréselte, a szó szoros értelmében testközelbe hozta a szombathelyi Padláson mindazokat, akik újabban egyáltalán nincsenek se testi-, se lelki közelségben egymással. Összejöttek, zászlók, címerek, kokárdák és kitűzők nélkül. Talán, mert eszükbe jutott, hogy volt idő, valamikor a hetvenes években, amikor nem voltak még ilyen magyarok és olyan magyarok, nem voltak még jók és rosszak, nem voltak még konzervatívok és liberálisok, sőt, tulajdonképpen még jobb és bal sem volt. Egyetlen dolog volt csupán: szemben.
Ezt a szembent jelképezte sokak számára a Syrius, az első olyan magyar zenekar, amely saját anyagával egy éven keresztül koncertezett angolszász nyelvterületen. Elképzelhető, milyen sikert arattak az aczélos ízlést képviselő politikus urak körében. Végül aztán sikerült ellehetetleníteni a bandát, s ahányan voltak, annyi felé szóródtak szét a világban. A Széttört álmok és Az ördög álarcosbálja bakelitkorongjai azonban itt maradtak s máig a lemezgyűjtemények legféltettebb kincsei közé tartoznak.
Az Ausztráliába szakadt egykori basszusgitáros Orszáczky Jackie and the Grandmasters nevű zenekarával járja az országot s Tímár Péteréknek köszönhetően elvetődött Szombathelyre is. Isten tudja, hogy szerezték meg őket, de nagyon jól tették, hogy megszerezték. A Lamantin történetének egyik legforróbb hangulatú koncertjét élhettük át a Padláson.
Sokak meglepetésére az est programjából teljes mértékben hiányzott a nosztalgia. Orszáczkynak esze ágában sem volt a régi Syriusos időkön merengeni. Megmaradt persze a változatos dinamikával előadott sokszínű hangzás, a hihetetlen zenei pontosság, a jazz, blues és funky elemek keveredése, kevéske soullal, meg csipetnyi groove-val fűszerezve. Az egész azonban csodálatosan friss, élettel teli, lendületes, tökéletesen mai zene volt, méghozzá a legjobbak közül való.
Íme valaki, aki aztán igazán rendelkezik múlttal, mégsem abból akar megélni. Nem emlegeti, nem dicséri, nem is szidja. Csak teszi a dolgát, s ez valahogy mindig bejön neki. Előre vezeti és soha nem visszafelé. Remélhetőleg észrevették ezt politikus uraink is, ha már egy név így egybegyúrta, összepréselte, a szó szoros értelmében testközelbe hozta őket.
