880 ezer forintot kell fizetni egy új szombathelyi lakás négyzetméteréért átlagosan

Vas megyében 2500 használt lakást hirdettek idén januárban, négyzetméterenként 500 ezer forintos hirdetési átlagáron.
  • Lendületesen indult az év az országos lakáspiacon az eladó lakások iránti kereslet alakulását tekintve.
  • Vas megyében éves szinten január első felében 9 százalékkal, kétéves összevetésben pedig 25 százalékkal erősebb volt a kereslet. A múlt év egészében pedig 22 százalékkal nőtt.
  • A megyében található használt lakóingatlanok átlagos hirdetési négyzetméterára 500 ezer forintot tett ki január közepén. A legnagyobb kínálattal rendelkező települések közül Szombathelyen 683 ezer, Kőszegen 602 ezer, Sárváron pedig 581 ezer forint volt a jellemző kínálati ár, ami nem azt jelenti, hogy ennyiért el is keltek.
  • Vas megyében január közepén közel 2500 használt lakás várt eladásra, ezeknek az átlagos hirdetési négyzetméterára 500 ezer forint volt, ami megegyezik az egy évvel korábbi átlagárral - írja elemzésében az ingatlan.com.

    Szombathelyen a használt lakóingatlanok átlagos hirdetési négyzetméterára idén 683 ezer forint, míg egy évvel korábban 590 ezer forint volt ez az összeg.

    Kőszegen 602 ezer forint a használt lakások átlagos hirdetési négyzetméterára, míg egy évvel korábban 649 ezer forintot tett ki. Ugyancsak csökkent az ár Sárváron 581 ezer forintra a tavaly januári 598 ezer forintról. Körmenden viszont 444 ezer forintra emelkedett a tizenkét hónappal ezelőtti 425 ezer forintról.

    A megyén belül Szombathelyen található a legnagyobb kínálat új lakásokból, az új lakások négyzetméterára megközelíti a 880 ezer forintot.

    Az elemzés szerint idén több tényező is élénkítheti az országos, ezen belül a megyei lakáspiacot. Az átlagkeresetek, és a reálbérek emelkedése, valamint a korábban elhalasztott költözések pótlása is hozzájárulhat az ingatlanforgalom bővüléséhez. Plusz a magas kamatozású inflációkövető állampapírok hozamainak kifizetése 2025 első felében, javarészt februárban esedékes. A kötvényekből kiszálló befektetők akár ezermilliárdos nagyságrendű keresletet gerjeszthetnek az ingatlanpiacon - írja az ingatlan.com.

    Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Gazdaság