96 évvel ezelőtt, szeptember 21-én született Sinkovits Imre Vas megyei szülők gyermekeként Kispesten, a „néhai" Damjanich utca 8. alatti családi kisvendéglőben. A stremi vízimolnár lánya, Göndöcs Terézia és a körmendi kéményseprő mester fia, Sinkovits Jenő főpincér elsőszülött fiúgyermekeként.
A Sinkovits-szülők 1927-ben Kispesten saját vendéglőt nyitottak. Az üzlet azonban nem ment fényesen, tönkrementek. Ekkor költöztek Óbudára egy polgári lakásba. A második világháború bombázásai elől édesanyja testvéréhez, Somogyba menekült a család, majd a front elől szintén rokonokhoz, Vas megyébe. Sinkovits Imrének emberségre, furfangra, nyelvtudásra, de még vakmerő bátorságra is szüksége volt ahhoz, hogy átvészelje ezt a néhány hónapot. A tizedes meg a többiek (1965) című filmben azért lehetett olyan hiteles alakítása, mert maga is átélte ezt a bonyolult és ellentmondásos korszakot.
„Már elkezdődött az 1945–46-os tanév az Árpád Gimnáziumban, amikor visszatérhettünk óbudai lakásunkba: szeptember végén, amikor nem a kerti virágok nyíltak, de akna ütötte likak tátongtak a falakon, s szabadon áramlott be rajtuk a budai hegyek letarolt erdeiből a még mindig fiistszagú levegő. Újjáépítés-éledés, életkezdés az eltakarított romokon, szinte egyik napról a másikra. Közben jegyrendszer, infláció, éhség és ruhátlanság. De éltünk! Lakás, család, gimnázium, cserkészcsapat; kemény munkával minden újraéledt. Egy demokratikus, keresztény, polgári Magyarország jövőképe lebegett előttünk, és ez hatalmas energiát adott. 1947-ben leérettségiztem, majd felvettek a Színiakadémiára! Mint egy álom! Olyan szép volt minden! Aztán...? Aztán jött a „kékcédulás szavazás". Jöttek Rákosi–Farkas–Gerő és társaik. Jött a népbutító demagógia, és visszájára fordult minden.”
Bár a politika beköltözött a mindennapok világába, Sinkovits Imre nagy álma mégis teljesült: színész lehetett.
„Azért lettem színész, mert minden szerettem volna lenni!"
A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1951-ben szerzett diplomát. Hallgatóként a Belvárosi Színházban és az Ifjúsági Színházban szerepelt, a végzés után azonban a Nemzeti Színház szerződtette, bár ő inkább vidékre szerződött volna.
„Természetesen jobban jártam, hogy a színészet gyakorlati iskoláját a Nemzetiben kellett kijárnom, a legkisebb szerepeken keresztül a színház akkori legjobbjai mellett. A vezetők bíztak bennem, és nem is éreztem esetlegesnek a rám bízott feladatokat. Elfogódottságom elég hamar feloldódott, s két esztendei tagság után már főszerepet is kaptam. 1952-ben Déry Tibor Talpsimogatójában négy figurát játszottam egy este, s akkor figyeltek fel karakterformáló képességemre. Egymás után kaptam a hasonló feladatokat.”
Az 1956-os forradalomban vezető szerepet játszott, meghatározó tagja volt a Nemzeti Színház forradalmi bizottságának, 1956. december 1-jén pedig bekerült a színház munkáját irányító intézőbizottságba. Ezek után folyamatosan nyomozók zaklatták, megfigyelték, kihallgatásokra vitték. A családja megélhetése miatt más munkát vállalt, játékfröccsöntőként dolgozott.
Csak 1958-tól engedték meg neki, hogy a külvárosi, „proli” színháznak számítóJózsef Attila Színházban újra színészként játsszon. Kiemelkedő tehetsége itt is kifejezésre jutott, sorra vitte sikerre szerepeit.
1963-ban engedték vissza a Nemzeti Színház társulatába, amelynek évtizedeken át meghatározó tagjaként működött. Sinkovits Imre meghatározó tagja lett az ország első színháznak; ahogyan egyik tisztelője írta róla:
„maga volt a Nemzeti".
Közben Félszáznál is több filmben játszott, szinte minden szakmai kitüntetést megkapott.Már ismert művészként is tartotta a kapcsolatot a Vas megyei rokonokkal. Szívében őrizte a vidéken töltött szép idők emlékét, sőt visszajárt fellépni. A régi Savaria Karneválokon is lehetett a művésszel találkozni.
A hazai színházi élet átalakulása, a művelődéspolitikában bekövetkezett változások az ő művészi életét is döntően befolyásolták. Amikor 1978-tól Nagy Péter, illetve Sziládi János, Zsámbéki Gábor és Székely Gábor került a Nemzeti Színház élére, némi csalódottságot lehetett érezni a nyilatkozataiban. De ekkor sem gondolta, hogy el kellene szerződnie. Hűséges maradt az intézményhez.
A rendszerváltást követően, Ablonczy László igazgatása idején, újabb méltó színészi feladatok vártak rá. Megérhette az is, hogy 1956-os tevékenységét rehabilitálták.
Munkahelyét, a Nemzeti Színházat 2000-től kormányzati döntéssel Pesti Magyar Színházra nevezték át. Itt játszott haláláig. 72 évesen halt meg, tüdőrákban. Schwajda György, a színház első igazgatója nevéhez fűződik a Nemzet Színésze cím odaítélése, melyet Sinkovits Imre is megkapott. A színésznek mégis az az egyik legfájdalmasabb vallomása, amely erről a korszakról számol be. Úgy érezte ugyanis, hogy a nemzeti színházi eszme végleg szertefoszlott.
Óbudán 2011-ben utcát neveztek el róla, 2014-ben a Nemzeti Színház díjat alapított a múlt század színészóriásának emlékére, a Pesti Vigadó kamaraszínpada 2015-től viseli a nevét, de a Vas megyeiek, körmendiek sem feledkeztek el róla, az idei évtől a nevét viseli a felújított körmendi mozi, amely Sinkovits Imre Filmszínház néven működik.
Felhasznált forrás: Gajdó Tamás összeállítása Sinkovits Imre életéről
