V. Németh Zsolt: milliárdos fejlesztések a környezet- és természetvédelemben

Soha nem látott mértékűnek nevezte a környezet- és természetvédelmi fejlesztéseket V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár szombaton, a Vas megyei Szőcén tartott sajtótájékoztatóján. Az államtitkár elmondta: a 2007-től 2013-ig terjedő uniós költségvetési időszakban 38 milliárd forint jutott természetvédelemre, több száz természetvédelmi és turisztikai célú beruházás valósult meg. A 2014-2020-ig tartó induló uniós pénzügyi ciklusban 46 milliárd forint fordítható természetvédelemre a kormány döntése értelmében. Kiemelte: Magyarországon mintaszerű a természetvédelem, a tíz nemzeti park mintegy háromszázezer hektár védett területet gondoz. Évről évre nő a nemzeti parkok látogatottsága, tavaly a látogatók száma megközelítette a másfél milliót.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek