24 ezer folyószámla-kivonatot küldött ki tavaly a NAV Vas megyében

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal elkezdte kézbesíteni a folyószámla-kivonatokat és a késedelmipótlék-értesítőket. Folyószámla-kivonatot csak az kap, aki legalább egy adónemben több mint ezer forinttal tartozik, vagy több mint ezer forint túlfizetése van. Késedelmipótlék-értesítőt pedig az találhat a postaládájában, aki fizetési kötelezettségét nem vagy csak késedelmesen teljesítette. Tavaly csaknem 24 ezer értesítőt küldött ki a NAV Vas megyében, az érintettek közül csupán 250-en reagáltak a megkeresésre. A hatósága arra hívja fel a figyelmet, hogy a megküldött adatokat az adózónak célszerű a saját nyilvántartásával összehasonlítani. Eltérés esetén észrevételt tenni személyesen az ügyfélszolgálatokon, telefonon vagy írásban lehet.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek