A napokban zárult le Körmend és Vasvár több mint 40 millió forintos, két éven át tartó, közös projektje. A „Vasi Hegyhát-Rábamente - Ezer apró csoda földje” nevet kapott programot az európai unió támogatta. A pénzt a két térség által alapított turisztikai szervezet kapta. Az összegből az újonnan létrejött körmendi és vasvári közös turisztikai desztináció értékeit, idegenforgalmi attrakcióit népszerűsítették. A turisták tájékozódását kiadványokkal, filmmel és összesen közel negyven információs tábla kihelyezésével is segítik.- mondta el Zágorhidi Czigány Ákos, a Vasi Hegyhát Rábamente tdm vezetője.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!