Csoportosan elkövetett garázdasággal gyanúsítják a volt szegedi börtönőr kollégáját. Harmadik társukat, aki még részt vett a július 18-án történt verekedésben még keresi a rendőrség. A most meggyanúsított féri esetében nem merült fel, hogy az motiválta volna tettét, hogy bevándorlónak nézte a kubai származású férfit. Ő ezért szabadlábon védekezhet.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!