Több mint 50 ezer doboz csempészett cigarettát talált a NAV

Összesen 52 ezer doboz csempészett cigarettát találtak az adóhatóség pénzügyőrei, amikor két kisteherautót ellenőriztek a 8-as főúton - közölte a NAV vasárnap az MTI-vel. A pénzügyőrök a két magyar rendszámú jármű utastérben, plédekkel letakart kartondobozokban különféle márkájú, magyar adójegy nélküli cigarettákat találtak, összesen több mint 27 millió forint értékben. A sofőrök a dohánytermékek származását nem tudták igazolni. A cigarettát és a kisteherautókat lefoglalták, a két sofőr ellen költségvetési csalás bűntett elkövetése miatt feljelentést tettek - olvasható a közleményben.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek