Augusztus 20-án szerdán 9 óra 50 és 11 óra között lezárják a Brenner Tóbiás körút és a Nárai utca, a Somlay Artúr, a Kálvária és a Szent László király utca, valamint a Jókai Mór és a Tompa Mihály utca kereszteződéseit. A forgalomkorlátozásra azért van szükség, mert a Szent István-szobornál ebben az időpontban lesz az állami ünnepség. A rendőrség a rendezvény ideje alatt a helyi járatos autóbuszok kivételével eltereli az autósokat. Az ünnepségek befejezését követően áll vissza az eredeti forgalmi rend.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!