Két személyautó ütközött frontálisan, két ember megsérült a 7-es főúton Érd határában szombat reggel. Az utat lezárták – közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel. Csámpai Attila tájékoztatása szerint a főút 22-es kilométerénél történt balesetről egyelőre annyit tudni, hogy az egyik autóba beszorult egy sérült, akit az érdi tűzoltók feszítővágó segítségével szabadítottak ki a roncsból. Ő súlyos, míg egy másik, szintén középkorú férfi könnyebb sérüléseket szenvedett. A főút érintett szakaszát teljes szélességében lezárták, a forgalmat elterelik, emiatt egyre nagyobb a dugó a térségében – tette hozzá a szóvivő.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!