Először láttak farkasfalkát Kaliforniában azóta, hogy az állam szürkefarkas-populációja kipusztult 1924-ben. A jelentések szerint, az egyik északi megyében egy kihelyezett kamera két felnőtt és öt kölyök farkast kapott lencsevégre a közelmúltban. A kicsik mindössze néhány hónaposak lehetnek. A fotót, amely egy réten, magas fákkal a háttérben örökíti meg a farkascsaládot, a kaliforniai Hal- és Vadvédelmi Hivatal honlapján tették közzé. A közleményben azt is leírták , már várták a farkasok visszatérését, aminek a jelek szerint most jött el az ideje.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!