Csaknem negyedével több céget töröltek

Az utóbbi egy évben mintegy 23 százalékkal emelkedett a törölt cégek száma Magyarországon, miközben kevesebb új vállalkozást indítottak el, így tovább csökkent a működő cégek száma – írja a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, honlapján. Ugyanakkor a vállalkozói kör a magyar gazdaság teljesítményéhez képest még mindig túlméretezett, számítani lehet a további szűkülésére is. Megyei bontásban a legnagyobb számban a végelszámolást Pest megyében, míg a legkevesebbet Nórád és Tolna megyében kezdeményezték. Vas megye a középmezőnyben szerepel.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek