A világ legjobbjai között végzett két magyar fiatal a közelmúltban Sao Paulóban megrendezett szakmák olimpiáján, a WorldSkills versenyen. A volt celldömölki diák, László Attila bútorasztalos aranyérmet, míg a Békés megyei Csongrádi Dávid ezüstérmet szerzett az informatikai hálózati rendszergazda kategóriában. László Attila feladata egy komódszerű fiókos bútor elkészítése volt, melyre 22 óra állt rendelkezésére. A zsűri naponta értékelte a felület megmunkálásának minőségét és a pontosságot is. A világversenyen 63 ország több mint 1200 versenyzője mérte össze tudását 50 versenyszámban.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!