„Szentpéterfán többről van szó, mint egy célszerű és pedagógiailag előremutató épületről. Az egyedi téralakításával hazai viszonylatban iskolaépítészeti mérföldkőnek számít az épület. Elnyomástól mentes, befogadó, demokratikus légkört közvetít” - olvasható CAN Architects Építésziroda szentpéterfai iskolaépületéről az Építészfórum oldalán. Ebből az írásból szemezgetünk a folytatásban.
A helyiek harmincéves álma vált valóra az új iskolaépülettel, mivel már az 1990-es évek elején megfogalmazódott bennük, hogy jó lenne bővíteni az intézményt. Azonban nemcsak a falu, de a közoktatást és az iskolaterek kialakítását szívükön viselők számára is egy olyan várva várt épületegyüttes valósult meg, amelyre már régóta szomjazott a magyar iskolaépítészet.
Bár az anyagi források szűkössége miatt csökkentett tartalommal, műanyag nyílászárókkal, polisztirol hőszigeteléssel és térkővel készült el, de mindezzel együtt is egy olyan oktatási épület született, amely a tervezési folyamat és a végeredmény lényeges vonásainak szempontjából is megközelíti a világ élvonalát.
Arról, hogy miért olyan fontos mérföldkő hazánkban a szentpéterfai iskola megújult épületegyüttese azt írja a lap, hogy az itt megjelenő, és a világ fejlettebb részein is gyakran alkalmazott téri megoldások a magyar oktatási épületekben alig fordulnak elő.
Pedig a szentpéterfai iskolaépületben megjelenő vívmányok már legalább félszáz éves múltra tekintenek vissza. Ezek közé tartoznak többek között a többféle tanulási módot támogató, gyakran udvarkapcsolattal, többirányú bevilágítással és téröblökkel rendelkező tantermek (tanulóstúdiók, “L"-alakú osztálytermek). Ilyen újítások a tantermek és közlekedőterek közötti előterek.
Megemlítik az olyan, nyitott tanulási tereket tagoló térelemeket is, mint a mobil falak, vagy a bandázóhelyként, sőt akár lelátóként is használható széles lépcsők.
Az ezer főt számláló Vas megyei falu iskolájának megújult épületegyüttese nem hétköznapi képet fest. A helyszín a főúttal párhuzamos mellékutca, ahol Kádár-kockákkal körbevéve áll a kétszintes iskolaépület hosszanti tömbje, ami láthatóan egy típusterv a második világháború utáni évtizedekből.
A magastetős épület monoton módon ismétlődő ablakait hőszigetelt műanyagra cserélték, homlokzatát leszigetelték, és egy pirosan virító előtető tapad a végfalához. A tető a telek mélye felé hátranyúlik és meglepő módon ívesen befordulva hátulról „érinti meg" a szomszédos nyeregtetős, lakóépületnek tűnő házat is.
Ha az ember elindul a vörös tetőt követve az iskolaudvar felé, kiderül, hogy valójában háromfelé ágazik, s a harmadik ága egy új építésű épületszárnyhoz is hozzásimul a telek hátsó felében.
Az összképet elnézve sokakban merülhet fel, hogy más településeken vajon miért épülnek iskolamonstrumok, amikor itt ilyen szellős beépítéssel, több különálló házba szétköltözve is működhet egyazon iskola, pusztán egy kígyózó fedett-nyitott térrel összekötve.Sokkal bensőségesebb tud lenni a légkör.
A szentpéterfai iskola esetében a széttagolt telepítés a helyi körülményekben is gyökerezik. Az alsósok és a felsősök ugyanis évtizedek óta az egymástól 700 méterre lévő két külön épületben tanultak, így az oktatás sok tanár számára akár napi többszöri ingázást is jelentett. Az alsósok egyházi tulajdonban lévő, 19. században épült iskolája ráadásul erősen leromlott állapotban volt, de annak felújítása helyett sokkal jobb megoldásnak tűnt egy közös telephely megteremtése a másik helyszínen a teljes iskolaközösség számára.
A fejlesztést megelőző években az egykori orvosi rendelő szomszédos épületének telkét is hozzácsatolták az ingatlanhoz, 2020. őszére pedig sikerült megszerezni a bővítéshez szükséges anyagi forrásokat is.
Az igazgatónő lánya ekkor éppen a győri egyetemen tanult építészetet, jól ismerte a CAN elhivatottságát és sokrétű tapasztalatait az oktatási terek tervezése területén, így a győri csapat híre Szentpéterfára is eljutott. A falu és az iskola vezetőségének fejlődésre nyitott hozzáállását mutatja, hogy az iroda aztán el is nyerte a megbízást az iskolabővítés megtervezésére.
Azért is érdekes a helyiek újításra fogékony hozzáállása, mert az elmúlt korszakokban inkább a falu elzártsága, sziget-jellege volt meghatározó. A Pinka folyó mentén elterülő, egykor gazdaságilag is összefüggő vidék életére erősen kihatott a Trianont követő országhatár-átrendeződés. Az ekkortájt a „leghűségesebb falu" címet kiérdemlő Szentpéterfa későbbi életére rányomta bélyegét az itt leereszkedő vasfüggöny határsávja. Bár a 19. század elején is sokan vándoroltak ki a faluból az Egyesült Államokba, a határsávi lét megpróbáltatásainak és traumáinak is köszönhető, hogy a falu lakóinak jelentős része ment a tengerentúlra. A kint élők rendszeresen segítették és támogatták a falu fejlesztéseit, múzeumot, emlékhelyeket hoztak létre.
Igaz, hogy az új országhatárok meghúzása miatt néhány másik faluval együtt Szentpéterfa is elszakadt az itt élő gradistyei horvát népcsoport körülbelül húszezer fős, Ausztriához csatolt területen élő közösségétől, a nemzetiségi öntudat erős maradt.
A bizonyos értelemben zárt közösség felvilágosult gondolkodása nem csak a kivételesen sok amerikai rokoni kapcsolat hatásának köszönhető. Az igazgatónő szerint megtanulták, hogy ahhoz, hogy megmaradjon a közösségük, és a település vonzó maradjon a fiatalok számára, egy lépéssel a többiek előtt kell járniuk. Ezért is alakítottak ki együttműködést a győri tervezőcsapattal.
A hagyományos, téglalap alakú osztálytermek formája és mérete eredetileg leginkább az építési technológiából adódott, az iskolaépülethez a kaszárnyák adták a mintát. Az elemi iskolák kialakulása idején a ki nem mondott pedagógiai cél éppen az volt, hogy elfojtsák az önálló gondolkodást.
A csendre intett diákok az órákon egymás hátát nézhették csak, padlóra rögzített padokba kényszerítve. A végfalra szerelt tábla felé erőltetett, jobbkezes írásra nevelt diákok számára elégséges volt az egyirányú természetes megvilágítás a bal oldalon. Az építészeti iroda már egy mosonmagyaróvári projektjében átírta ezt a képet.
A CAN valódi lehetőséget adott az építészeten kívül álló szakembereknek – diákoknak (akik saját igényeik specialistái), tanároknak, pszichológusoknak, világítástervezőknek, akusztikusoknak és épületgépészeknek –, hogy ne csak a szavak szintjén gondolkozzanak a kortárs pedagógiai célokat támogató tanteremről.
Az ilyen tantermekben a többirányú bevilágítás és a mozgatható bútorok és táblák, valamint a különböző irányú térhatárok eltérő kiképzése a szoba átrendezésére adnak lehetőséget, és a kisdiákoknak lehetőségük van félrevonulni védettebb térrészekbe is.
Ezekben a terekben sokat beszélgetnek, ezért fontos, hogy a zajok elnyelődjenek, és mindig legyen sok friss levegő. A felsoroltak a mosonmagyaróvári piarista iskolaközpont tervében összegződtek, de csak a szentpéterfai épületegyüttesben váltak fizikailag is valóra.
A tervezők úgy nevezték el őket, hogy Sutos- és Forgó Tanterem. Előbbi – nevében a parasztházak védett szögletére utalva – egy megemelt padlójú, puha anyaggal bélelt téröblöt, valamint egy kis zárt tanszer tároló helyiséget is biztosít az alsós diákok és tanáraik számára. Utóbbi pedig szabálytalan négyszög alaprajzával segíti a felsősöket, hogy a terem még változatosabb módon legyen átrendezhető.
Van még egy fontos oka a Forgó Tanterem rendhagyó formájának. A szakértők becslése szerint ugyanis a derékszögű falakkal épült, átlagos hazai osztálytermek hátsó soraiban a tanár beszédjének maximum csak a fele érthető. Kiscsoportos munkánál, az egy térben egymással párhuzamosan zajló beszélgetések miatt még nagyobb problémát jelenthet a zajterhelés.
Plusz költségek nélkül javítható egy tér akusztikája, ha nem párhuzamosak a szemközti falak.
A szentpéterfai iskola esetében a legnagyobb érdemek közé tartozik, hogy komolyan vette az ehhez hasonló legalapvetőbb térhasználói igényeket, és ennek érdekében a bevett esztétikai mintákat is merte megkérdőjelezni.
Ilyen valóban lényeges dolgok kaptak elsőbbséget, mint például a felsősök új épületrészének lelke, a nagyobb rendezvényekre is alkalmas közösségi tér. A külön épületre tagolás mellett a ház legfontosabb érdeme az itt megvalósuló, a nagy magyar iskolatervező elődök körében is méltán népszerű térszervezés, miszerint az osztálytermek egy központi aula köré szerveződnek.
Nem spóroltak azon sem, hogy egyrészt kívül és belül is sok ablak és üvegezett falszakasz legyen. Másrészt a két épületszint is – a lehetőségekhez mérten – intenzíven kapcsolódik egymáshoz. A változatos térkapcsolatokkal rendelkező központi közösségi tér az iskolai kereteken kívül is fontos közösségformáló szerepet tölthet majd be a faluban.
A színek használatában az ember számára vonzó természeti környezetet vették mintaként. A terekben sok világos tónus és kevés élénkebb szín lett.
A kültéri játszó és tanulási helyek nagyon kedveltek.
A merev geometriai formáktól való eltérés a szentpéterfai iskola esetében is lehetővé tette, hogy az épület tömege kívül és belül is még pontosabban reagáljon a használatból fakadó igényekre és a ház közvetlen környezetének adottságaira.
A közelmúltban Szentpéterfáról, és a település történetőrél átfogó sorozatot közöltünk, amit itt érhet el.
