A Covid-osztályra került Hegedűs Csaba, olimpiai bajnok felesége is

Hegedűs elárulta, hogy az a legszörnyűbb, hogy ugyan csak pár szobára fekszenek egymástól, de mégsem találkozhatnak.

Ahogy korábbi cikkünkben Kórházba került Hegedűs Csaba - infúziót és oxigént kap 2021. March 25. 13:24 beszámoltunk róla az olimpiai bajnok birkózó napok óta a Honvédkorház Covid-osztályán fekszik. Hegedűst és feleségét mentő szállította a kórházba, mert elmondásuk szerint még sohasem érezték ilyen rosszul magukat. A család megtapasztalta már a koronavírus szörnyűségét. A házaspár mindössze 39 éves lánya tragikus hírtelenséggel hunyt el Koronavírus ölhette meg Hegedűs Csaba lányát 2020. October 10. 11:03 tavaly a koronavírus szövődményeiben.

Hegedűs Csaba most a Blikk-nek elmondta, hogy felesége, Sinkovits Mariann egyik pillanatról a másikra lett rosszul: „ Három napja még ügyeket intézett, jött, ment, tele volt energiával, és tartotta bennem a lelket, aztán minden megváltozott. Olyan állapotba került, hogy muszáj volt lépni. Amikor elmondta, milyen tünetei vannak, azt mondtam magamban, egyszerűen nem hagyhatom őt otthon így, egyedül, mert nincs, aki ápolja, nincs, aki orvost, mentőt hívjon, ha rosszabbodik az állapota.

Hegedűs elárulta, hogy az a legborzasztóbb, hogy „ itt vagyunk egymáshoz közel, mégsem találkozhatunk, mégsem érintkezhetünk, mégsem láthatjuk a másikat. Iszonyú.” Valamint azt is hozzátette, hogy még nem tudni, hogy felesége is elkerülheti a lélegeztetőgépet, egyelőre zajlanak a vizsgálatok.

Az olimpiai bajnok azt az örömhírt is megosztotta, hogy ugyan még elképesztően gyenge, de már tud enni, oxigént és infúziót kap.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek