A titokzatos dzsungel… Ja, ez csak a szombathelyi Savaria Szálló!

Kollégáink azt hitték, egy ismeretlen környezetben kell boldogulniuk, de később kiderült, nagyon is ismerik a helyet.

A dzsungel. Számtalan növény- és állatfaj otthona, a Föld egyik legtitokzatosabb helye. Ez a titokzatosság vonzotta két kollégánkat, akik néhány nappal ezelőtt útnak indultak az ismeretlenbe, hogy tanulmányozzanak egy növényt, a közönséges borostyánt.

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

Beszámolójuk szerint a környezet, amit felfedeztek, kísértetiesen hasonlított egy olyan helyre, ahol már korában jártak. Hazaérkezésük után be is azonosították: mint kiderült, a szombathelyi Savaria Szállóról volt szó.

Komolyra fordítva a szót, úgy néz ki, hogy az évek óta üresen álló épületet mostanra elkezdte visszafoglalni a természet, a borostyán ugyanis egyre magasabbra jut az épület homlokzatán, ami nem biztos, hogy a legszebb látványt nyújtja a belváros egyik forgalmas pontján.

A videót egyébként még azelőtt rögzítettük, hogy ismét kikerült „Eladó” tábla került a Savaria Nagyszállóra 2024. February 17. 14:43 volna az eladó tábla az épületre.

A Savaria Szálló történetét két évvel ezelőtt cikksorozatban dolgoztuk fel, amit ide A tündérmesék találkozása a valósággal – A szombathelyi Savaria Szálló története (1. rész) 2022. July 01. 19:01 és ide kattintva Jön az ébredést hozó csók a NERcegtől? – A Savaria Szálló története (2. rész) 2022. July 08. 18:36 újra elolvashat.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Video