„Eladó” tábla került a Savaria Nagyszállóra

Pedig régebben új tulajdonosról szóltak a pletykák. Ezek szerint nincs ilyen.

A Savaria Nagyszálló lehangolóan kalandos történetében már az is bíztató új fejezet, ha "Eladó" tábla kerül ki rá. Pedig nemrégen már arról pletykáltak, hogy új tulajdonosa Tényleg új tulajdonosa van a Savaria Nagyszállónak? 2023. October 04. 15:21 van. Nos, ezek szerint nem.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

Akkor azt írtuk, új tulajdonosa van a Savaria Nagyszállónak - írta levelében olvasónk, aki még az új tulajdonos nevét is tudni vélte. Meg is nevezte az egyik ingatlanokkal foglalkozó, ismert szombathelyi vállalkozót.

Felhívtuk a vállalkozót, aki azt mondta, ő nem vásárolta meg a szállót, nem is tervezte és nem is tervezi, mert nem lát benne üzleti lehetőséget. Hozzátette, ezt a pletykát már ő is hallotta, de nincs semmi alapja.

Eladó a nagyszálló
Nyugat.hu

Megkérdeztük azért az önkormányzatot is, mint írták, nekik sincs tudomásuk változásról.

A Savaria Nagyszálló történetét egy kétrészes oknyomozó írásban dolgoztuk fel tavaly, ehhez ide A tündérmesék találkozása a valósággal – A szombathelyi Savaria Szálló története (1. rész) 2022. July 01. 19:01 és ide Jön az ébredést hozó csók a NERcegtől? – A Savaria Szálló története (2. rész) 2022. July 08. 18:36 kell kattintania.

Röviden az utolsó évekről: az épületet 2020-ban a felszámolótól megvette egy cég, amely – némi huzavona és rendőrségi feljelentés után – ki is fizette a vételárat. Megvették a szombathelyi Nagyszállót! 2020. October 22. 19:31

A szálló környékét tavalyelőtt ősszel kiganajozta a város, 300 kiló hulladékot szedtek össze a magánkézben lévő Savaria Nagyszállónál az önkormányzat emberei 2021. October 19. 14:49 , tavaly nyár végén megjelent néhány munkás, Nyitott ablakok és kérdések – Tisztítják a Savaria Hotelt 2022. August 31. 15:56 meg egy toi-toi vécé is mellette. Aztán kiderült A Savaria Szállón dolgozó cég csak két hónapra foglalta le a közterületet 2022. October 06. 13:32 , hogy csak egy, valószínűleg hatóságilag elrendelt nagytakarítás és fertőtlenítés zajlott az épületben.

Most pedig Kikerült rá az "Eladó" tábla. Meglátjuk.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet