A tündérmesék találkozása a valósággal – A szombathelyi Savaria Szálló története (1. rész)

Álmodozó szombathelyiek

Szombathely nem megy a szomszédba, ha nagyot kell álmodni. Amikor a 18. század végén Szily János püspök ötezer főt befogadó székesegyházat alapított a városban, ott még csak 2800 ember élt. Aztán amikor megépült az egyik legszebb és legharmonikusabb magyar nagytemplom, kiderült, hogy Szily püspöknek igaza volt, a város pedig hozzánőtt a székesegyházhoz.

Bő egy évszázaddal később Kovács Jakab álmodott egy négyemeletes, 150 szobás, dísztermes, kávéházas luxusszállodát Szombathely belvárosába. Ez annak idején szintén túlzónak tűnt, hogy aztán ez is a város ikonikus épületévé váljon, amelynek születése, élete és halála túlnőtt önmagán: hol a jövőbe vetett hitet, hol a múltba vágyódást, hol a hagyományos, polgári értékeket, hol azok visszafordíthatatlan romlását szimbolizálta, és szimbolizálja ma is.

A szombathelyiek még mindig megállnak a lelakatolt, homályos ablakú, gazzal és galambürülékkel körülvett épület körül, és miközben felnéznek, potyog-e a fejükre a cserép, azon tűnődnek, hogyan lehetséges, hogy ez a gyönyörűség, amelyhez annyi kellemes emlék kötődik (lásd a videónkat), az ebek harmadjára jutott.

Hogyan lehetséges, hogy nem mentette meg senki ezt a 17 éve zárva lévő épületet? Hogy az üzleti és politikai döntések több évtizedes labirintusában mindig a rövidebbet húzta? Hogyan lehetséges, hogy a rövid távú egyéni érdekek mindig felülírták a közösség érdekeit, vagy éppen álmait? Vagy ez csak a látszat?

Mi is ezekre kerestük a választ, és miközben kerestük, arról is meggyőződtünk, hogy a Savaria Szálló története egyben Szombathelynek, és talán az egész országnak a története.

Amikor Szombathely lendülete megállíthatatlannak látszott

A 18. század végén, a 20. század elején Szombathely kétségkívül lendületben volt. Jobbára a vasúti fejlesztéseknek köszönhetően lakossága 1870 és 1910 között 7561-ről 30 947-re nőtt, bankok és nagyvállalatok sora indult, pörgött a könnyűipar, a vegyipar, az építőipar, pezsgett a társasági élet – polgári egyletekkel, társaságokkal és körökkel*.

Az akkori hangulatot és a város ambícióit mi sem mutatja jobban, minthogy ekkor épült ki a Széll Kálmán utcai palotasor, amely is nem titkolva a budapesti Andrássy utat mintázta, olyannyira, hogy még egy nyolcszögletű oktogon is helyet kapott rajta a Vörösmarty utcai kereszteződésben.

1915-ben egy átlagos napon 62 személyvonattal mintegy 3000 ember érkezett a város pályaudvarára, akik egy részének szállás kellett egy vagy több éjszakára. Nem csoda, hogy az ismert és sikeres helyi vendéglátós, Kovács Jakab a Széll Kálmán utca nyugati lezárásaként grandiózus szállodát terveztetett a belvárosba, az elképzelés pedig találkozott a többség akaratával és a korabeli sajtó lelkesedésével.

„Az épület megtervezésével Vida Arthur budapesti építész kétségtelenül zseniális munkát végzett és a gyönyörű terveit a Pozsonyi Építő R. T. elsőrangú munkával valósította meg. A nagy munkából szombathelyi iparosok is kivették a részüket (...) Kovács bácsi szeptemberben egy gyöngyöt illeszt bele a szombathelyi intézmények koszorújába”

– írta még az 1915-ös nyitás előtt a Vasvármegye, amely nem sokkal később hasonló lelkesedéssel számolt be a földszinti kávézóról is, kiemelve az impozáns méreteket, a világvárosias pompát, a modern kényelmet.

A szálloda azonnal a társasági élet központja lett, képeslapok során bukkan fel a jellegzetes, szecessziós épület, és a nyitást következő évtizedekből nem nehéz olyan újságcikkekre bukkanni, melyekben valami érdekes kulturális, társasági vagy netán rendőrségi hírről számolnak be, aminek valami köze volt a Kovács-szállóhoz.

Dokumentált tündérmesék a két háború között

Olyan illusztris vendégek is megfordultak a Kovács Szállóban, mint például a Széchenyi, az Erdődy, a Miláth, a Zichy és Szapári grófi családok tagjai.

1926-ban Fedák Sári fehér limuzinnal érkezett, ami lerobbant, de mire az ünnepelt színésznőnek vissza kellett térnie a fővárosba, már megjavították.

„Ritka élvezetben volt része Szombathely intelligens közönségének, amikor Fedák Sári két előadás keretében ragyogtatta meg nagyszerű művészetét a Kovács Szálló zsúfolásig megtelt nagytermében. Első este ‘Antónia’, péntek este pedig a ‘Seybold’ címszerepeit adta elő utolérhetetlen művészi alakításban és elragadó megjátszással. Minden felvonás után szűnni nem akaró, zúgó tapssal ünnepelte a közönség Fedák Sárit”

– idézték egy néhány évvel ezelőtti könyvtári eseményen a korabeli sajtóbeszámolókat.

Az étteremben megfordult Kosztolányi Dezső is, aki egyszer hajnalig mulatott itt Weöres Sándorral, Nagy Endrével, Gellért Oszkárral és Ascher Oszkárral. A Jelenkor beszámolója szerint

Kosztolányi vidám volt, a bor mellett a cigányzenét is élvezte, pedig a rettenetes kór egy év múlva már leterítette. A Hajnali részegség búcsúzó hangját döbbenten hallgattuk érdekes, tiszta versmondásában.

Az ember már csak olyan, hogy csak a szépre szeret emlékezni

A szálloda olyannyira a polgári lét, a boldog békeidők jelképe lett, hogy mára elhomályosult, hogy annak idején sem ment minden olyan simán.

Elfeledkeztünk arról, hogy 1915-ben, a nyitás évében már javában zajlott az első világháború, amit a proletárforradalom, majd a második világháború követett.

Kevesen tudják, hogy annak idején többen és különböző okokkal próbálták megakadályozni a szálloda nyitását. Az egyik első tiltakozó Heinzmann János vendéglős volt, aki a telken lévő parkra hivatkozva nem tartotta kívánatosnak a szálló megépülését.

Beállt még a sorba Kárpáti Kelemen főgimnáziumi igazgató, Török Károly árvaszéki ülnök, Gothárd Sándor földbirtokos, valamint Cziffrák János és dr. Németh Gyula ügyvédek is, Szabó László városi képviselő pedig mozgalmat is indított a szálló ellen, kétszer is, sikertelenül.

A képviselő érvként azt hozta fel, hogy túl alacsony a vételár, erre a területre korábban színházat ígértek, a területet övező szűk utcák miatt pedig forgalmi akadályokat is kilátásba helyezett. De mások hivatkoztak még arra is, hogy nem illik a városképbe a hatalmas épület, felborul a város legegységesebb eklektikus tere és ezzel megoldhatatlanná válik az állomástól bevezető út meghosszabbítása.

De ahogy láttuk, a tiltakozások és a háború ellenére elindult a szálloda, hogy kiderüljön, nem is olyan egyszerű rentábilisan működtetni egy ekkora komplexumot. A szálloda, a kávézó, az étterem és a rendezvényterem mellett így volt itt még Intim Kabaré, Kamara Színpad, könyvtár és könyvesbolt, cukrászda, valamint a város legmodernebb fodrász- és manikűr szalonja.

Az épület – és annak meseszerű mivolta – továbbra is elbűvölte a szombathelyieket és a városba látogatókat, ugyanakkor a családi vállalkozásként működő Kovács Nagyszálloda Részvénytársaság egyre nagyobb anyagi bajban volt. A működés folyamatosan veszteséges volt, a cég hatalmas adósságot halmozott fel. 1941-ben Kovácsék kivonultak a cégből, ami ekkor a Szombathelyi Nagyszálloda Rt. cégnevet vette fel, a homlokzatról pedig lekerült Kovács név.

A történethez hozzátartozik, hogy felesége után néhány évvel, 1923-ban meghalt Kovács (született: Kohn) Jakab, a családi cég több tagját pedig előbb a szombathelyi gettóba, majd 1944. július 4-én halálvonatokra terelték, 3600 más zsidó polgárral egyetemben.

A szálloda története tehát ebben a tekintetben is rímel a város történetére.

A második világháború után államosították az épületet, néhány évig még zajlottak itt társasági programok, jótékonysági rendezvények, egyesületi bálok, tudományos előadások, és még vívóversenyt is tartottak.

Majd itt is elindult az elkerülhetetlen hanyatlás. Az ötvenes években a romos étterem kihasználatlan volt, árnyéka lett egykori csillogó önmagának.

„Én ilyen szép épületet még nem láttam”

A fent említett mondatot jó néhány évvel ezelőtt hallottam egy turistapár egyik tagjától, akik útikönyvvel a kezükben, értetlenül nézegették a jellegzetes, mára inkább kisérteties épületet.

Mindez azért is figyelemre méltó, mert a nagyszálló épületétől nem igazán esik hanyatt a szakma.

A C. Harrch Erzsébet és Kiss Gyula által jegyzett Vasi műemlékek című, 1983-ban kiadott több mint félszáz oldalas kultikus könyv meg sem említi az épületet, és hasonlóan visszafogottak a későbbi útikönyvek is.

A helyi mércével mérve nem túl koros, 107 éves Savaria Szálló egy jó darabig csak helyi egyedi védelem alatt állt, később viszont műemléki védettség alá került.

Nemcsak a régiségértéke miatt lehet egy épület műemlék, de esztétikai érvek is szólhatnak emellett, vagy éppen a társadalmi jelentősége, ami megmutatkozhat a közösségi akaratban

– magyarázta lapunk megkeresésére a városi főépítész.

Sütő Gabriella hozzátette: a nagyszálló megépítése óta a város emblematikus épülete, egészen a 20. század végéig rangos helye volt a városi nagyrendezvényeknek. Szinte mindenkit köt hozzá valami kellemes emlék, ezért a közösségi hovatartozás-tudat szempontjából kiemelkedő jelentőségű épület. Így érthető az itt élők kiemelt figyelme, többségük nagyon szeretné a szálloda megtartását, felújítását, ami egyben műemlékvédelmi szempontból is kívánatos.

Nem nehéz belátni, hogy a város közepén álló egykori Kovács Szálló, a maga titokzatos vendégeivel, itt maradt eleganciájával, finom szecessziójával szöges ellentéte volt a létező szocializmus bumfordiságának, maga volt az itt rekedt polgári lét, az elvágyódás érzete, ami akár meg is valósulhatott, ha valaki beült a falai közé, ami úgy működött, mint valami időgép.

Minél többet foglalkoztunk a Savaria Szálló történetével, egyre inkább úgy tűnt, hogy a nosztalgia érzése nem is annyira a háború előtti, mint inkább a szocialista korszakra vonatkozik, és miközben a szálloda körül hatalmas kérdőjelek voltak, az étterem és a rendezvények emléke ma is élénken él az emberekben.

Rangot jelentett, ahova illett kiöltözni

„Gimnazista voltam az ötvenes években, és emlékszem, hogy a nagyszálló oldalán volt egy cukrászda, legendás krémesekkel, aminek 1 forint 20 fillér volt darabja. Néha anyutól kaptam rá pénzt, és akkor úri lánynak éreztem magam”

– emlékszik vissza a hét évtizeddel ezelőtti eseményekre Erzsi néni, akinek később is volt dolga itt.

Amikor vezető beosztásba került, itt foglalt szobát a céghez érkező vendégeknek. Nem azért, mert ez volt a legjobb hely, hanem mert mégis ez volt a legendás nagyszálló. Ráadásul a vendéglátós rész mindig rendben volt, gyakran ebédelt itt, magában vagy vendégekkel, és persze jó néhányszor meghívták ide esküvőkre is.

Azt mondja, még hétköznap este is nagy élet volt itt, a nyári estéken a környéken jól hallható volt az innen érkező finom, élő tánczene. Az egésznek volt egy nyugatias hangulata.

A fiatalkorunk egy része ott zajlott, mert a nagyszállóba menni az rangot jelentett a hetvenes években. A szocializmusban az egyetlen vendéglátóhely volt, amelyik egy kicsit is meg tudta őrizni az arcát. Oda illett kiöltözni, ott a pincér klasszikusan udvarias volt, még akkor is, ha látta, hogy nincs pénzed”

– meséli nappalijában Spiegler Tibor, kinek tulajdonában több relikvia (képeslapok, fotók, csészék, evőeszközök, dokumentumok) is van az egykori szállodából.

Az ismert helytörténeti gyűjtő, kutató szerint volt egy szellemisége a helynek, ahol illett viselkedni, még akkor is, hogyha valaki befizetett ebédre ment oda. És ez a színvonal egészen a bezárásig megvolt, a főurak még az utolsó nap is úgy dolgoztak, mintha minden a legnagyobb rendben lenne.

De nemcsak vendégnek, hanem pincérnek és szakácsnak is rangot és minőséget jelentett itt dolgozni, makulátlan, elegáns formaruhában, alkalmanként szmokingban, és tudni, hogyan működik a borhűtő, ismerve a protokollt és nem megijedve a magas rangú vendégektől.

Tündérmesék helyett a valóságot hozta el a szocializmus

A Kovács Szállóban töltötte utolsó magyarországi éjszakáját Karády Katalin. Az ország ünnepelt színésznője 1951. február 18-án – egy fellépését követően – barátnőjével, Frank Irmával, öltöztetőnőjével, Mohácsi Ilonával, valamint a korszak híres táncdalénekesével, Lantos Olivérrel innen indult el az osztrák határ felé. A társaság a Vas megyei Felsőcsatár és Narda között kelt át illegálisan Ausztriába, és hagyta örökre maga mögött az egyre nehezebben élhető Magyarországot.

A szállóban találkoztak a kelet- és nyugatnémet rokonok, és szép számmal jöttek a szovjetek is, turisták és katonák egyaránt. Emlékezetes volt, amikor a hetvenes évek második felében egy szovjet tiszt annyira berúgott, hogy elkezdett a pisztolyával hadonászni, amit aztán a nyugati turisták nekiálltak lefotózni, elvégre ritka látványosság volt. Nagy botrány lett belőle, kijött a laktanyából egy osztag és elvitték. Minden bizonnyal Szibériában végezte.

A szállodával kapcsolatos gondok hamar előjöttek

Az öreg nagyszálló, a Savariának nevezett Kovács Szálló elmúlt 50 éves és megöregedett. A 240 ágya ma már csak elméletileg nyújtja a kényelmet, hiszen alig van fürdőszobája és télen a felső emeleteken nem működik jól a fűtés. Felújítani csak akkor lehet, ha valamilyen intézmény, leghelyesebben egy új szálloda átveszi a terheket. Jó érzés ideírni, hogy ez már a megvalósulás útján van

– olvasható egy 1964-es Vasi Szemlében, amely a környék idegenforgalmát tette nagyító alá, majd négy év múlva a helyi napilap hasábjain nagy vita alakult ki, mit is kellene tenni az épülettel.

Sokan a lebontást javasolták, de érezhetően többen voltak azok, beleértve a szakembereket, akik a megőrzés mellett voltak.

Több mint figyelemre méltó, hogy már akkor felvetődött, hogy a tömbből alakítsanak ki irodaházat. A szálloda komolyabb korszerűsítése akkori árakon 20-30 millió forintba került volna, ami már akkor sem tűnt rentábilisnak, így változatlan formában működött tovább.

A nyolcvanas évek elején felújíták, de a megváltáshoz ez már kevés

Az első komolyabb felújításra még jócskán kellett várni. Végül is a szálloda 1978. január 1-jén bezárt, és bár a tervek szerint két-három évig tartott volna a felújítás, végül csak 1985-ben nyitott ki újra, mert nem volt olyan könnyű előteremteni az államnak a felújításhoz szükséges 120 millió forintot.

A statikai munkák mellett nekiálltak a legszükségesebb korszerűsítéseknek is: ekkor 55 darab fürdővel és illemhellyel ellátott kétágyas szobát, 28 darab fürdő és illemhely nélküli kétágyas szobát – ezekhez a közös használatú vizesblokkokat a folyosó végén helyezték el –, illetve 6 darab háromágyas, és 2 darab négyágyas összkomfortos apartmant alakítottak ki a szállóban.

A belsőépítész az egyik legismertebb szombathelyi szakember, Sellyei Gábor Meghalt Sellyei Gábor neves szombathelyi belsőépítész 2018. June 10. 20:46 volt, aki számtalan más helyen is otthagyta jellegzetes lenyomatát Vas megyében.

A felújítással a szálloda egyben új üzemeltetőt és új nevet is kapott: innentől kezdve a HungarHotels szállodalánchoz tartozott és Hotel Savariaként (Savaria Szállóként) nyitott újra.

A változásokat sokan örömmel fogadták, de szép számmal voltak olyanok is, akik kritizálták a felújítást, mondván, még így sem felel meg mindenben a kor igényeinek. Gondoljunk csak a fürdő nélküli szobákra, amelyek már a nyolcvanas években sem feleltek meg az elvárásoknak.

Mások azon bosszankodtak, hogy temérdek olyan berendezési és használati tárgyat – bútorokat, textíliákat, evőeszközöket és a télikert intarziás parkettáját is – eladtak, melyek a szálló sajátos hangulatát adták.

Keszekusza cégháló

A lapunk birtokában lévő tulajdoni lap szerint 1998-ban a magyar államtól apport és csere útján egy rövid időre az 1993-ban alapított, budapesti székhelyű RAVILL Rt.-hez került a nagyszálló, de hamar túladtak rajta.

A következő tulajdonos egy kecskeméti bejegyzésű projektcég, a Belsőnyírszög Befektetési Mezőgazdasági és Kereskedelmi Kft. volt, mely azóta szőrén-szálán eltűnt. Hiába próbáltunk kideríteni róla bármit is, nem jártunk sikerrel, az Opten adatbázisában sem szerepel. Még azt sem lehet tudni, hogy felszámolással vagy végelszámolással fejezte be nem túl dicsőséges pályafutását.

Egy megbízható, az eseményekre nagy rálátással rendelkező, ám titoktartási kötelezettség miatt nevét nem vállaló informátortól azt megtudtuk, hogy a Belsőnyírszög Kft.-t azzal a szándékkal hozták létre, hogy megvásároljanak egy végrehajtási eljárás keretében kínált, 5-6 ingatlanból álló csomagot. Miután sikeresen megvették a csomagot, aminek része volt a Savaria Szálló, csődbe vitték a céget.

A megvásárolt ingatlanok átkerültek a szintén kecskeméti székhelyű NOVOLIMIT Ingatlanforgalmazó és Befektető Kft.-hez, a tulajdoni lap szerint vagyonbevitel nyomán. Majd ez a cég is átalakult és létrejött az IGN Galatea-Novolimit Ingatlanforgalmazó Befektetési és Beruházási Kft. Aztán egy újabb átalakulás után megszületett az IGN Ipari és Ingatlan Fővállalkozási, Befektetési Zrt., röviden az IGN Zrt.

Az IGN Zrt. neve már ismerősen csenghet az olvasónak is, ugyanis később ez a cégnév bukkan fel a sajtóban, mint ami 1998-ban megvásárolta a nagyszállót. Azonban az eddig kibogozott keszekusza céghálóból kiderül, hogy nem volt olyan egyszerű ez a történet.

Az, hogy az IGN Zrt. megvette az épületet, csak a leegyszerűsített változat, de abból a szempontból nem helytelen, hogy az eddig felsorolt cégek kapcsán ugyanaz a név kerül elő: Harajka Róbert. Ő az, aki az összes fent említett cég tulajdonosi körében megtalálható.

A tulajdonosi szálak és a cégek közötti átfedések további tisztázása miatt kerestük Harajkát is, cikkünk megjelenéséig azonban nem reagált megkeresésünkre.

Fogalmunk nem volt, hogy mit vettek

Szombathelyen sok mendemonda kering a nagyszállóval kapcsolatban. Ezek között az egyik az, hogy a kecskeméti cégnek annak idején fogalma sem volt arról, hogy pontosan mit vásárol meg.

Forrásunk most megerősítette ezt a meghökkentő feltételezést: „Volt egy portfólió, benne 5-6 ingatlan jó áron, és tényleg nem nézték meg, hogy mi is van valójában a csomagban.” Az üzletemberek az adásvétel után csodálkoztak rá, hogy „jé, két működő szombathelyi szálloda is van az ingatlanok között.”

Az egyik a Savaria Szálló, a másik pedig a szintén hányattatott sorsú Claudius Hotel, Másfél hét múlva bezár a szombathelyi Claudius Hotel – Ugyanarra a sorsra jut, mint a Savaria Nagyszálló? 2020. February 06. 12:01 így, ahogy majd látjuk, a két szálloda története szorosan összefonódik.

De ha nem tudták, hogy mit vesznek, akkor miért vették meg? – merülhet fel többekben is a kérdés.

Nos, azért, mert a csomag olcsó volt, és az volt a terv, hogy majd magasabb áron továbbértékesítik az ingatlanokat. A nagyszállóval is ez volt az eredeti céljuk, de közben az IGN nagy volumenű beruházásokba fogott, ezek mögé pedig fedezetek kellettek.

Rájöttek, hogy a megvásárolt ingatlanok, köztük a két szombathelyi szálló, tökéletesek erre a célra, így úgy döntöttek, hogy megtartják őket – még akár úgy is, hogy üresen állnak. Így az a helyzet állt elő, hogy a szállodák, mint üzlet, nem voltak kiemelten fontosak, de mint értéktárgyak, igen.

A tulajdoni lap szerint az épületre valóban többször vettek fel jelzáloghitelt, a rekord az a 2003-as ügylet volt, amikor is egy kereskedelmi bank 300 milliós kölcsönének szolgált fedezetéül.

Közben azért működtették a szállodát. Csak érdekességként jegyezzük meg, a 218-as szobában lakott Göncz Árpád, és hogy 2002-ben Medgyessy Péter akkori miniszterelnök itt jelentette be, hogy Kertész Imre író, műfordító irodalmi Nobel-díjat kapott.

A Claudiust ez idő alatt felújították, de még így sem volt rentábilis az üzlet. Valójában egyik szombathelyi IGN-szálloda sem hozott elég bevételt, kevés volt a foglalás, még felváltva sem érte meg őket üzemeltetni, nemhogy párhuzamosan.

Így amikor 2004 októberére elkészültek a Claudius felújításával és meg is nyitották a szállodát, az volt a legésszerűbb döntés, hogy a részben komkurrenciaként működő Savaria Szállót bezárják.

Ez utóbbi felújításra és további működtetésre voltak tervek, elindultak az egyeztetések is, de aztán minden másként alakult.

2005-ben már nem fogadott vendégeket a Savaria, de a rendezvényterem és az étterem még egy ideig működött utána is. Végül azonban mindenki teljesen lehúzta a rolót és az épületen azóta is lakatok vannak.

De a történetnek még koránt sincs vége...

Sőt, bizonyos szempontból most kezdődik.

( Folytatjuk Jön az ébredést hozó csók a NERcegtől? – A Savaria Szálló története (2. rész) 2022. July 08. 18:36 )

---