Hetven éve ezekben a napokban állították fel a csepregi gettót.
Csepregen is megemlékeztek a magyarországi holokauszt 70. évfordulójáról. Előbb a művelődési házban adtak dalokból és történelmi visszaemlékezésekből összeállított műsort, majd Márkus Sándor a Szombathelyi Zsidó Hitközség elnöke és Hirschler Borbála, az utolsó csepregi származású holokauszt túlélő emlékezett meg a hetven éves borzalmakról.
A további képekért kattintson!
Bonyhádi Zoltán
Közös séta után az egykori gettó bejáratánál, a mai Jókai utcában leleplezték a Csepregi Olvasókör emléktábláját. Az emléknap a temetőben gyertyagyújtással és az emlékezés köveinek elhelyezésével zárult.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!