A turné márciustól április végéig tart.
A tavalyi budapesti Akvárium Klubos koncert után egy újabb mérföldkőhöz érkezett a szombathelyi Clap4What zenekar. A fiatal electro-pop csapat közösen pályázott a Kelemen Kabátban zenekarral a Hangfoglaló Program előzenekari pályázatára, melyet sikeresen meg is nyertek, így ők állhatnak színpadra a tavaszi országos turnén Horváth Boldiék vendégeként színpadra, többek között olyan kultikus helyeken is, mint az A38 koncerthajó. A turné márciustól április végéig tart.
A Clap4What zenekar nemrég az M2 Petőfi tv-ben mutatta be legújabb Ne lépjük át című dalukat akusztikus verzióban.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!