A mesterséges intelligencia régóta izgatja az emberiség fantáziáját, például a legelsők között számon tartott, 1927-es Metropolis című film is érinti a témát, ott Maria robot hasonmást kap, amit el is égetnek egy ponton.
Azonban mi most nem az égetnivalóan rossz átdolgozásokat hoztuk el, hanem a legjobbakat. Ezek simán megállnák a helyüket a magyar mainstream rádiós toplistákon is, pedig minden akkordjuk mesterséges.
Kezdődjék hát a bűnös élvezet, 5+1 dalt rangsoroltunk, melyeknél az MI jól nyúlt az alapanyaghoz és kellően nagyot alkotott. Annyit előre le kell szögeznünk, hogy a metálra érzett rá leginkább, de azért az opera vonal sem lett gyenge:
5. helyezett: Farkas Attila Márton (FAM) és a Már hullák vagytok mind
Azt a vitát nem szeretnénk eldönteni, hogy Puzsér Róbert vagy Farkas Attila Márton tud szenvedélyesebb túlpörögni egy adott témát, csak annyi biztos, hogy tökéletes kötőfékei egymásnak. Régi barátság ez, de az ötödik helyre FAM egyedül került fel. A 2015. januári Apu azért iszik, mert te sírsz során volt egy pillanata, amikor lehetetlen volt őt kizökkenteni, mert egy ponton már csak a diktatúrákról és Auschwitzokról akart beszélni.
4. helyezett: Mi folyik itt Gyöngyösön
A Gyöngyösi Városi Televízió az utca emberét kérdezte, de amibe belefutottak, arra talán még ők sem számítottak. A mélyszegénység úgy átütötte az ingerküszöböt, hogy azóta is keresgéljük a darabkáit. A videó azóta mémmé vált, de az MI-t is megihlette, és operát kreált belőle. A drámai műfaj tökéletesen passzol az alapmű hangulatához, és ez így tökéletes.
3. helyezett: Mucsi Zoltán - Villanyszerelők
Mucsi Zoltán talán Kapaként lett igazán ikonikus, és ezt a karaktert hozza itt is. A történetmesélés kulcsa az, hogy masszív, ám cifra káromkodások tömkelegét néha megszakítja egy-két lényegi információval. A villanyszerelős szkeccs-jelenet pedig bővelkedik ilyenekben.
2. helyezett: 112press.hu és a Véremben van a vezetés
Partneroldalunk, a 112press.hu 2014. decemberében számolt be arról az esetről, amikor egy Angliában élő fiatalember egy jobbkormányos autóval tolt össze 3 parkoló autót Jogsi nélkül, jobbkormányos autóval okozott balesetet egy fiatal 2014. December 08. 18:43 Szombathelyen, a Bartók Béla körút és a Bolyai János utca kereszteződésében. Annyi jó hírünk van, hogy a zenéléshez nem kell jogosítvány, így a könnyed pop-punk dalocska a második helyig jutott.
1. helyezett: Szia, Lajos!
Bár a Legenda 2016-ban tüdőrákban elhunyt, de mondásai itt maradnak velünk örökre. Az eredeti műben is csúcsra járt a b_KUKAC_zd meg generátor, de ilyen nyelv a magyar, ez a kötőanyaga és az esszenciája is egyben. Na, szia Lajos!
+1, hogy egy ilyen MI-minikoncert után legyen ráadás is
Ha már szóba került Puzsér Róbert, akkor jöjjön az ő egyik ikonikus kiakadása, amikor úgy vádolta FAM-ot, hogy nem hagyja beszélni, FAM pedig jobbára csendben maradt.