Múlt év karácsonya előtt Vas megyei kisvárosi vendéglátóhelyen az egységet több évtizede működtető, köztiszteletben álló szakival beszélgettem. Időközben belépett az üzletbe egy középkorú hölgy, dossziényi anyagot cipelve. Néhány perc múlva hívta az egyik alkalmazott a főnököt, hogy népegészségügyi ellenőr érkezett. Elbúcsúztunk, de jeleztem, hogy visszatérek, kíváncsi vagyok az ellenőrzés eredményére.
Ha nem is kell, de legyen
Jó egy óra múlva vissza is tértem, amikor is megtudtam, hogy a hölgy néhány perce ment el, de nyomokat hagyott azzal a féltucatnyi papírral, amelyeket a bürokrácia csökkentése jegyében alá kellett írni, s azok tucatnyi kérdését megválaszolni. Hétvégi elfoglaltságként a hölgy a nemdohányzók érdekében hozott törvény betartását ellenőrizte.
Mint a tulaj elmondta, általánosságban mindent rendben talált, csupán azt írta elő, hogy tegyen ki a dohányzás mellőzésére utaló táblát a placcra, sőt a műhelybe is, ahol legfeljebb ketten-hárman dolgoznak. Bár a dolgozók tudják - mások pedig nem tartózkodnak a műhelyben -, hogy tilos odabent dohányozni, de azért nem árt, ha minden nap szembesülnek a tiltással, elvégre az idő múlásával az agyi erek is meszesedhetnek.
Az ÁNTSZ-es hölgy amúgy csak az előírások betartását ellenőrizte, udvarias és segítőkész volt, megígérte, ha nincs kéznél, majd ők küldenek táblákat. Nos, ahogy akkoriban a sok változást megért tulajdonos nem értette a kívánalmakat, úgy nem kapott még ilyen táblákat, igaz, azóta nem is hiányolták azok meglétét.
A mester az ellenőrzéskor nehezen tudta felfogni, miért kell kitenni dohányzást tiltó táblát az üzlethelyiségbe, amikor törvény tiltja a zárt helyen való dohányzást, mi több, ki kell írni a bejárati ajtóra, hogy a bejárat öt méteres körzetében tilos a dohányzás. De hát, a szabály, az szabály.
A dolog érdekessége, hogy a kis egységben még ma is látható a falon a dohányzást tiltó jelkép, amit még akkor tettek ki, amikor még nem volt tiltva zárt helyen a dohányzás. De, úgy tűnik, amikor már mindenhol tilos, náluk még ez is kevés.
Az üzletvezető a számára érthetetlen előírással akkor is szembesült, amikor korábban egy tűzvédelmi előírásként ki kellett tennie menekülési útvonal-jelzést. Egy nagyjából huszonöt négyzetméteres üzlethelyiségben, ahol egyetlen ajtó szolgál ki- és bejáratként igen fontos szerepe van ennek az információnak, főként annak a tudatában, hogy bármi is történik, ezt a kutya se fogja nézni.
A lehetetlen is lehetséges?
A fentebb ecseteltek ugrottak be akkor, amikor az egyik szombathelyi büfében, ahol - biztos, ami biztos két dohányzást tiltó feliratot is elhelyeztek – a pult mögött a következők voltak olvashatók:
Konyhai eszközök színjelölései: Hentesárú – Fehér, Pékárú – Piros, Sajt (tejtermékek) – Zöld, Zöldség – Sárga.
Valami itt a piros-hol a piros játék lehet - gondoltam, de tévedtem.Valójában ez nem más, mint annak a nyilvános közhírré tétele, hogy melyik terméket, milyen késsel lehet „megdolgozni”. Igaz, ez a kiszolgálótérben nem lenne kötelező, de jobb az önvédelem. S, hogy mit jelentenek a színek? Hát, a kések nyelét az adott színű szigetelőszalaggal tekerték körbe. Minden termékhez más kés kell, s persze a hentesáru jól elmosott késével nem lehet szeletelni mondjuk a sajtot.
S, ha már a késnél tartunk: egykor természetes volt, hogy a borozókban legalább hagymás, paprikás zsíros kenyeret fel tudtak szolgálni. Nos, egy sarki borozó tulajdonosa azért nem vezethette be ezt a kedvelt és olcsó harapnivalót, mivel csak a kenőkés elmosogatásához egy egyfázisú, külön mosogatót akartak vele beszereltetni. Ugyanis a közegészséget veszélyezteti, ha az egészséges zsírt kenő kést más késekkel együtt mosogatják tisztára. No, de – ahogy írtuk – a szabály, az szabály.
