A szombathelyi sofőrök még mindig nem hajlandóak figyelembe venni a Berzsenyi téri táblát

Nem várnak a módosításra, akkor is balra fordulnak, ha nem szabad.

Már többször írtunk arról a hírhedté vált tábláról A szombathelyi taxisok levélben fordultak a polgármesterhez a Széchenyi utca kanyarodási rendje miatt 2017. December 20. 11:26 , ami a szombathelyi Széchenyi utca végén várja a sofőröket. Innen ugyanis tilos a balra kanyarodás, az emberek - elvileg - csak jobbra kanyarodhatnak rá a Szily János utcára, pedig ott mindkét irányba haladhat a forgalom.

Balra kanyarodó sofőrök
Ő nem volt hajlandó jobbra menni
Olvasó

Maga a tábla azonban nem zavarja túlságosan a sofőröket, szinte mindenki teketóriázás nélkül balra kanyarodik, úgy, mint ahogy a felújítás előtt már megszokták. Egy olvasónk le is fotózott párat közülük, rövid idő alatt öt embert is lekapott, ahogyan azok éppen semmibe veszik a táblát.

Balra kanyarodó sofőrök
És ő sem
Olvasó

Még várni kell a megoldásra

A tábla már a taxisokat is kiakasztotta, ők még decemberben, levélben fordultak Puskás Tivadarhoz, és azt kérték, hogy újra lehessen balra kanyarodni. A fő indokuk az volt, hogy a korlátozás miatt túl nagy kerülőt kellene tenniük, ez pedig túl költséges lenne az utasaik számára.

Nem sokkal ezután rendkívüli közgyűlést Felülvizsgálják a Berzsenyi tér új balra kanyarodási tilalmát 2017. December 20. 17:31 hívtak össze Szombathelyen, ahol a helyi ellenzék meg akarta szüntetni a korlátozást. A közgyűlés azonban, a Fidesz-frakció tartózkodása mellett, elutasította a javaslatot.

Balra kanyarodó sofőrök
Na, itt már majdnem összejött
Olvasó

Puskás Tivadarét viszont elfogadták, a polgármester felkérte a gazdasági és városüzemeltetési bizottságot, hogy a következő ülésén tegyen javaslatot a megoldásra. A bizottság azonban csak januárban fog ülésezni, a tábla pedig azóta is áll.

Na nem mintha az erre közlekedő autósok túl szívbajosak volnának a szabályok megszegése miatt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet