Különösen az otthonban lakó idős emberek hozzátartozói nehezményezik a késlekedést, s azt, hogy a Vas Megyei Intézményfenntartó Központnak (VMIK) a tűzvész óta eltelt három hónap alatt csak arra futotta az erejéből, hogy néhány napja lefóliáztatta a tetőt, védekezésül az eső ellen.
Információ híján
Persze az érintettek szerint a központ ezzel a munkával is elkésett, mert a közelmúlt kiadós esőzései nem kis károkat okoztak már eddig is az épület falaiban. A nyugat. hu.-nak több hozzátartozó azt is elpanaszolta, hogy hiába kérnek, semmiféle információt nem kapnak az illetékesektől arról, mikor kezdődnek el az igazi, a tetőépítési munkálatok.
Pedig a gyors felújítás életbevágó lenne, egyszerűen nem tűrhetne, s eddig sem tűrhetett volna halasztást. Az úgynevezett pavilonrész tetőszerkezetének leégése után ugyanis több mint száz idős embert ki kellett költöztetni megszokott környezetéből. Ki más otthonokba, Peresznyére, Vasszilvágyra került, kit hazavittek a hozzátartozói, de jócskán akadtak olyan gondozottak is, akiket az acsádi intézmény hálóhelyiséggé átalakított dísztermében és társalgójában helyeztek el.
A panaszosok szerint ezek az ágyakkal telezsúfolt termek a legenyhébben szólva sem alkalmasak arra, hogy az idős, és többnyire beteg emberek lakóhelyéül szolgáljanak huzamos ideig. Elég csak azt megemlíteni, hogy megszokott használati tárgyaik, ruháik nincsenek a közelükben, ezeket, megfelelő tárolóeszközök híján, más helyiségekben, zsákokba, miegyebekbe gyömöszölve kénytelenek tartani.
Visszavágyó lakók
S azt is nagyon fontos tudni, hogy a máshol elhelyezett gondozottak is visszavágynak Acsádra, nekik már ez az intézmény marad az igazi otthonuk.
Mikor kezdődnek hát a munkálatok? Mire számíthat, mivel számoljon gondozott és hozzátartozó? Ezek a nagy kérdések, mert amíg nincsen új tetőszerkezet, a visszaköltözés is lehetetlen. Válaszokat azonban mindeddig nem kapott egyetlen érdeklődő sem, s ezért-e vagy másért, meg nem mondható, a legkülönfélébb találgatások keltek szárnyra a késlekedés okairól.
Elterjedt például, hogy az otthonnak nincs rendben a biztosítása, ezért húzódik a munka megkezdése. A szociális otthon működtetését, sok más intézménnyel együtt, ugyanis január elsejével az állam vette át a megyei önkormányzattól, s megye éppen ezért felmondta a biztosítást. Igen ám, de az új gazda elfelejtette ismét megkötni…
Érdekes kérdések
Arról is suttogtak, hogy az otthon néhányszor az autóit sem tudta megtankolni, olyan szegény. A MOL állítólag egyszer-kétszer letiltatta az intézmény üzemanyag-kártyáit, mert a VMIK, illetve felettes szerve, a kormányhivatal nem fizetett időben.
Azt is beszélték, hogy az otthon gázellátása is veszélyben van, mert a kormányhivatal többmilliós tartozást halmozott fel. S ha mindez igaz, hogy jutna pénz a tető felújítására? Érdekes kérdések ezek, de vajon mi kapunk-e rájuk megfelelő válaszokat, vagy úgy járunk, mint minden eddigi érdeklődő?
Acsádon próbálkozunk először: az utcáról alaposan megszemezzük az idősotthon fóliával frissen beborított tetőszerkezetét. Csinos, derék munkának tűnik, biztosan nincs benne hiba. Később kicsit bolyongunk az épületekben, megnézzük a hálóvá átalakított dísztermet és a társalgót.
Az igazgató nem beszélhet
Ember alig akad most bennük, a kínzó hőségben inkább az otthon parkjában pihennek a lakók. Mindkét hodály le van sötétítve, ágyak mindenfelé, amerre csak a szem ellát. Mintha egy menekülttábor hálóhelyiségeiben botorkálnánk, nem is kell sok idő ahhoz, hogy belássuk, igazuk van a panaszosoknak.
Egy ideig még nézelődünk, beszélgetni próbálunk lakókkal, gondozókkal, nem sok sikerrel, aztán felkeressük az igazgatót. Héra Károly szívélyesen fogad bennünket, leülünk egy asztalhoz, de alig hogy belekezdünk a mondókánkba, máris jön a hideg zuhany.
Az igazgató kijelenti, hogy nem tud semmit, éppen ezért nem is mondhat nekünk semmit. Keressük meg a feljebbvalóit, ők biztosan válaszolnak minden kérdésünkre. Itt ilyen a tájékoztatási rendszer… Bólintunk, s jó fél óráig azért elbeszélgetünk Héra Károllyal. Ez a beszélgetés jobbára abból áll, hogy mi győzködjük az igazgatót, ő pedig minduntalan elhárítja minden kérdésünket.
Nincs mit tenni
Akkor is csak széttárja a kezét, amikor sajnálkozásunkat fejezzük ki cseppet sem irigylésre méltó helyzete miatt, hiszen nemcsak minket, hanem minden más érdeklődőt, például a gondozottak hozzátartozóit is el kell utasítania.
Pont neki, aki az ügy szempontjából a legfontosabb helyszínen dolgozik, s aki az események minden érintettjével nap mint nap találkozik. Ezt egészen biztosan nem könnyű megélni…
Hamarosan belátjuk azonban, hogy hiába minden kísérletünk, hogy nincs mit tenni, így hát elbúcsúzunk az igazgatótól. S mivel ő némaságra ítéltetett, azt csak informálisan tudjuk meg az otthonban, hogy a tető eső elleni fóliázását a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Szombathelyi Irodája rendelte el.
Egy bátor nyilatkozó
Odakint még beugrunk az otthonhoz közeli élelmiszerboltba, ahol a fiatal eladóhölgy érdekes módon azonnal nyilatkozik, nem kéri senki jóváhagyását. A faluban azt beszélik, mondja, hogy nincs pénz a tetőcserepekre, azért nem indul be a munka. Hát, ez is egy vélemény, ki tudja…
A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Szombathelyi Irodájában is szívélyes a fogadtatásunk, s mi is már csak rutinosan, megértően bólogatunk, amikor közlik velünk, hogy nem nyilatkozhat senki. Informálisan azért megerősíttetik, hogy valóban az iroda szólította fel az intézetfenntartó központot az
önkéntes jogkövető magatartásra,
azaz a tetőszerkezet lefóliázására.Jó tanácsot is kapunk: keressük meg a VMIK vezetőjét, Huszár Lillát, ő egészen biztosan válaszol majd minden kérdésünkre. Megfogadjuk a tanácsot, annál is inkább, mert lassacskán már valamely vándorló népmesei figurának kezdjük érezni magunkat.
Késés nélkül
Talán mondani sem kell, hogy Huszár Lilla is kedvesen fogad bennünket hivatalában, de, nagy döbbenetünkre, ő nem mondja, hogy nem nyilatkozhat. Kérésére helyet foglalunk egy piros kanapén, ő pedig megígéri, hogy hamarosan bebocsátást nyerünk az irodájába, s eltűnik egy párnázott ajtó mögött.
Legalább fél órán át hentergünk a kanapén, s lassacskán elfogy a türelmünk. Arra kérjük a vezetőnő titkárnőjét, hogy érdeklődjön a sorsunkról. Hát, ma már semmiképpen sem alkalmas, mondja a visszatérő dolgozó. Holnap reggel kilenc? Fogcsikorgatva távozunk.
Másnap reggel Huszár Lilla újra kedvesen fogad bennünket. Könnyedén elereszti a füle mellett a tegnapiak miatti morgolódásunkat, s azt mondja, nincs késésben a felújítás, minden a tervek szerint halad. Ők, minden ellenkező híreszteléssel ellentétben, rögtön a tűzeset után megtették a szükséges lépéseket.
Hetekig tartó munka
Szakértőt kértek fel annak megállapítására, hogy mit lehet kezdeni az épülettel, le kell-e bontani vagy sem, s ha nem, akkor miképpen építhető újjá, és így tovább. A munka hetekig tartott, s csak a befejeződése után állhatott neki az erre kiválasztott cég a romok eltakarításának.
Ráadásul ez a társaság egy kis haladékot is kért, úgyhogy ezért fóliázták le ugyanők csak mostanában a tetőt. Arra a felvetésünkre, hogy ezt a munkát jóval előbb el kellett volna végezni, mert az elmúlt időszak nagy esőzései nagyon megárthattak a falaknak, a vezetőnő azt feleli: az épület falai már a tűz oltását is igen megsínylették…
Egyébként nem az örökségvédelmi iroda felszólítására fóliáztatták le a tetőt. Ők maguk tudatták az irodával, hogy
esemény
történt, az ottani munkatársak pedig, mert ez kötelességük, felkérték a központot az állagmegóvásra.Cáfolatok sora
Természetesen felidézzük az otthon sanyarú anyagi helyzetéről szóló találgatásokat is, de ezeket Huszár Lilla sorra cáfolja. A biztosítás rendben van, a fóliázást elvégző céget már ki is fizették, az autókat is meg tudták eddig tankolni, s a gázellátás sincsen veszélyben, a számlákat mindig kiegyenlítették.
A beszélgetés végére marad a legfontosabb kérdés, az, hogy mikor kezdődhet el a tetőszerkezet építése. Huszár Lilla azt mondja, hogy a napokban, de legkésőbb a jövő héten megteszik az előkészületeket a tervező kiválasztására, aztán indulhat a közbeszerzési eljárás, amely kivitelező cégről dönt.
Nem megy gyorsabban
Mi osztunk-szorzunk ezután, s azt kell megállapítanunk, hogy sok-sok hónapba is beletelhet, mire az első cserepet a tetőre illesztik. Igen, mondja Huszár Lilla, ha mindent az előírásoknak megfelelően tesznek, akkor ősznél előbb valóban nem kezdődhetnek el a munkálatok. Ez nagyon hosszú idő, mondjuk a vezetőnek, emlékeztetve az otthon lakóinak szomorú helyzetére. Nem megy gyorsabban, tárja szét a karját Huszár Lilla.
Kicsit
normálisországozunk
még, azzal hozakodunk elő, hogy máshol talán máshogy állnának hozzá egy ilyesfajta esethez, hogy sokkal hamarabb bevégeznének egy hasonló munkát. Huszár Lilla erre nem tud semmi okosat válaszolni, ő nem mondhatja, hogy: igen, de Magyarországon vagyunk. Pedig ott vagyunk.Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
