Az Adidas sportszergyártó megszünteti az együttműködését a Nemzetközi Atlétikai Szövetséggel (IAAF) – írta a BBC hétfőn. A hírek szerint a cég már értesítette is az IAAF-et, hogy ki akar szállni a szponzori szerződésből, ami egyébként még 4 évig érvényben lenne. Az Adidas részéről ez a válasz a Nemzetközi Atlétikai Szövetséget alapjaiban megrázó korrupciós és doppingbotrányra.
A BBC szerint még egyik fél sem kommentálta a dolgot, pedig az Adidas az IAAF egyik legfontosabb támogatója.
Az eseménysort egyébként az indította be, hogy Lamine Diack, az IAAF korábbi vezére anyagi ellenszolgáltatás fejében doppingeseteket tussolt el és sportolókat zsarolt, azóta a francia ügyészség vádat emelt pénzmosás és vesztegetés gyanújával.
De nem ez volt az egyetlen kétes eset, az ARD német televízió dokumentumfilmje feltárta, majd a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) független bizottsága meg is erősítette, hogy Oroszországban szisztematikus doppingolás zajlott az atléták körében, amiért az orosz atléták jelenleg nem versenyezhetnek, és kérdésessé vált a riói olimpiai részvételük is.