A Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) - nagy áfabotrány ide vagy oda - újra és újra bizonyítja, hogy szakadatlanul résen van, hogy kérlelhetetlenül lesújt, ahova és amikor csak köll. S valóban, a hatóság munkatársai nem is olyan régen megint vitézül kivágták a rezet. Budapesten kibéreltek egy lakást, s nyomban megrendeltek egy csomó szolgáltatást, felújítási munkát. Gondolták, megnézik, milyen a mesteremberek számlaadási kedve. S a mesterek - vízvezeték-szerelők, festők, burkolók, üvegesek, zárlakatosok, háztartásigép-szerelők - jöttek is sorra, és annak rendje s módja szerint elvégezték a munkájukat.
Számlát azonban nemigen akaródzott adniuk, egy, csak egy legény nyitotta ki a tömbjét. Az adóellenőrök roppantul elcsodálkoztak a történteken, azt mondták, álmukban sem gondolták volna, hogy ilyen rosszul viselik majd magukat a mesterek. De nem csak az ellenőrök ámuldoztak ám, maguk a mesterek is megdöbbentek, nem is kicsit. Egyikük - miután sietősen távozott a lakásból - azt kiáltozta szinte önkívületben a lépcsőházban, hogy: Emberek! Itt lakik a NAV!
A magyar ember csendben marad
A magyar embert viszont - midőn értesült a nagy lakásakcióról - egy cseppet sem lepte meg a mesterek magatartása. Gyakran volt ugyanis alkalma megtapasztalni, hogy igen csekély, szinte a nullával egyenlő a számlaadási kedvük. Amikor például felújíttatta lakását, rosszabbul járt, mint az adóellenőrök, mert neki egyetlen mester sem volt hajlandó számlát adni. De vajon szembeszegült-e a mesterekkel akárcsak egyszer is a magyar ember? Nem, nem akasztott velük tengelyt soha, csendben maradt inkább, mert elfogadható munkát szeretett volna.
De nemcsak a kétkezi mesterekkel járt ám így a magyar ember, hanem jó néhány fehérgallérossal is. Bőven akadt dolga olyan orvossal, joggal foglalkozó emberrel, könyvelővel, mindenféle oktatóval, egyéb szakemberrel, akinek még csak eszébe sem jutott, hogy számlát adjon neki a szolgáltatásért fizetett összegről. De vajon tiltakozott-e egyetlen alkalommal is az eljárásuk ellen a magyar ember? Nem, még csak nem is gondolt a protestálásra, meghúzta magát inkább, mert tisztességes szolgáltatást szeretett volna.
Akárhogy is, a magyar ember azért jó ötletnek tartaná, ha revizorok újra és újra megvizsgálnák a fehérgalléros mesterek számlaadási hajlandóságát is. Legelőször is felcsaphatnának betegnek, s bejelentkezhetnének néhány magánrendelőbe. Ki tudja, mire jutnának. Persze az is elképzelhető, így a magyar ember, hogy a sorozatos ellenőrzéseknek semmi értelmük nincsen, mert az ország csak ebben az állapotában képes működni. Meglehet, hogy a legkisebb változástól is összeomlanánk.