Meghatározó alakja volt a város és a megye kulturális életének a Szombathelyi Siker Könyvtár korábbi igazgatója, kuratóriumának elnöke, a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Vas Megyei Szervezetének egykori elnöke, akinek a halálhíréről lapunk
Meghalt Tilcsikné Pásztor Ágnes, a Szombathelyi Siker Könyvtár volt igazgatója 2023. June 17. 14:14 is beszámolt.
A feleségtől, az édesanyától, a családtagtól, a baráttól, a kollégától, a kultúra egyik őrzőjétől búcsúztak kedden a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtárban, több mint százan voltak a megemlékezésen. Megtelt a bibliotéka negyedik emeleti előadóterme. Fia, András és férje, Tilcsik György előzetesen azt kérték: a találkozó legyen inkább derűs, semmint borongós. Így is lett.
Sokan érezték úgy, hogy meg kell szólalniuk, el kell mondaniuk, hogy mit jelentett nekik Ági. Mindenkinek volt egy-egy kedves emléke, amit felidézett.
Tilcsikné Pásztor Ágnes Budapesten született, művészcsaládban. Nagyapja elismert szobrász volt, szülei színészek. Nem csoda, hogy szíve csücske volt a szombathelyi Weöres Sándor Színház, a művészetek, az olvasás. Ez utóbbi életfunkció, és ellenállhatatlan „kényszer” volt számára.
Második gyermeke pedig az Ady téri Siker Könyvtár volt, amelyet hosszú éveken keresztül rendkívül kreatívan, emberségesen vezetett, de ma végleg bezárta kapuit
Végleg bezárt a Szombathelyi Siker Könyvtár – De mi lesz a több ezer könyvvel? 2023. June 30. 11:50 . Ági betegsége idején, nyugalmazott igazgatóként is harcolt azért, hogy az intézmény tovább működhessen.
„Ági úgy ment el, hogy magával vitte a Siker Könyvtárat, vagy megfordíthatjuk: a Siker Könyvtár úgy ment el, hogy magával vitte az Ágit” – hallottuk a megemlékezésen.
Szimbolikus, hogy egy, Szombathely kulturális és civil életében fontos intézmény, és annak igazgatója gyakorlatilag egyszerre távoztak.
A találkozón sok elismert szakember is méltatta Tilcsikné Pásztor Ágnes szakmai hozzáértését, Szombathely kulturális életében betöltött szerepét, azonban a város kulturális kitüntetettjeinek sorában életében sajnos nem olvashattuk a nevét.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!