Ahol a gondolkodás szabadságának tere van

Hétfőn a Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium és a Mesebolt Bábszínház egy plakátkiállítás keretében bejelentette, hogy ezután közösen is tevékenykednek.

Hétfő délelőtt a Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium Társalgó Galériájában nyílt meg az a kiállítás, amely a Mesebolt Bábszínház plakátjait mutatja be. Bár a színes nyomtatványok nagyon is magukkal ragadják az ember tekintetét, a fókusz most mégis máshol volt.

Plakátkiállítás a Szombathelyi Művészeti Szakgimnáziumban
Közös állásponton
Magyarósi Richárd

Rápli Róbert iskolaigazgató, Farkas Imre rajz, festés, kortárs szakmai környezet tanár, Kovács Géza a bábszínház igazgatója és Trifusz Péter tervezőgrafikus megnyitóbeszédeikben elmondták, hogy

ezután a Mesebolt kapui nyitva állnak a fiatalok előtt, így a szakgimnázium tanulói újabb lehetőségekhez jutnak.

Plakátkiállítás a Szombathelyi Művészeti Szakgimnáziumban
A diáksereg
Magyarósi Richárd

A bábkészítés, a díszlet és jelmeztervezés felé vezető út első lépcsőfoka lehet az, hogy most a Mesebolt kapui kinyílnak a diákok számára. A kétoldalú együttműködés nagyobb teret enged a gimisek fantáziájának, mert így nem csak az intézményi kereteken belül mutathatják meg kreativitásukat.

Plakátkiállítás a Szombathelyi Művészeti Szakgimnáziumban
Trifusz Péter a plakátokról mesél
Magyarósi Richárd

Kovács Géza elmondta, hogy a bábszínház nyitott arra, hogy egy digitális vagy fizikális galériát hozzanak létre, hogy a tanulók munkáit bemutathassák, legyenek azok plakátok egy-egy előadáshoz, vagy díszlet- esetleg bábtervek.

Plakátkiállítás a Szombathelyi Művészeti Szakgimnáziumban
A háttérben megbújó Vitéz László
Magyarósi Richárd

És, ha már plakátok, akkor meg kell említenünk, hogy a kiállításon látható darabok kettő kivételével Trifusz Péter alkotásai, a két kivétel közül az egyik Boráros Szilárdé, a másik pedig Takács Lilláé, aki szintén az iskola növendéke volt.

Plakátkiállítás a Szombathelyi Művészeti Szakgimnáziumban
Galériánkért klikk a képre
Magyarósi Richárd

Bár sokan a bábszínházat a gyerekdarabokkal azonosítják, ez a műfaj sokkal szélesebb réteget érint, hiszen ifjúsági és felnőtt darabok ugyanúgy megtalálhatóak benne, ezért is ideális terep a fiatalok fejlesztésére.


Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra