Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Egyesek lenyűgözően lovagolják meg a járvány új hullámait

Például kibontakoztatnak egy új művészeti ágat, és olyan alkotóknak adnak vele teret, akik a korlátozások miatt megtorpantak.

A járvány miatti korlátozások rengeteg ember munkáját nehezítették meg, vagy lehetetlenítették el teljesen. Tudjuk, milyen nehéz helyzetben vannak a vendéglátósok, zenészek, programszervezők és még sorolhatnám, de nem szükséges.

Arról viszont ritkábban esik szó, hogy voltak, akik egy gyors újratervezés után ki tudtak hozni valami merőben újat a szűkös lehetőségekből. Alig több mint egy évvel a koronavírus felbukkanása után, köszönik szépen, létrehoztak például egy új művészeti ágat - na jó, talán inkább még csak rügyet -, és egyre nagyobb közönsége van annak, amit csinálnak.

Erre remek példa a live stream (élő közvetítéses) koncert és dj-szett, amiből nekünk is van egy ilyen kicsit sárga, kicsit savanyú, de sebaj: a politikát most nem belekeverve a Raktárkoncert is hasonló kezdeményezés volt, több remek zenésznek lehetőséget adva arra, hogy pénzért felléphessen, még ha valódi koncertet most nem is lehet adni.

Presser Gábor raktárkoncertje sokak tetszését elnyerte

De vannak, akik tovább mentek annál, hogy koncertet tartani most is lehet, csak élő közönség helyett a kamerának kell előadni, és elkezdtek valami merőben újszerű dolgot kihozni a helyzetből.

A közönség hiánya nem probléma, hanem lehetőség

Az Underscope TV alkotói például arra gondoltak, hogy mi lenne, ha nem eltakarni próbálnák az abszurd helyzetet, vagyis hogy egy dj áll a tök üres terem közepén és egymagának pörgeti a lemezt, hanem a közönség hűlt helyét a produkció szerves részévé tennék.

Ahol eddig a tömeg miatt elképzelhetetlenek voltak a vizuális show-elemek, ott most szárnyalhat a látványtervezők és technikusok képzelete, a térrel való játék és az újragondolt kamerakezelés pedig tovább bővíti az "élőzés" fogalmát.

Az Undercope TV ráadásul kifejezetten olyan dj-ket keres fel és ad nekik lehetőséget egy extravagáns online fellépésre, akiket tehetségesnek tart, de valamilyen oknál fogva eddig nem kaptak nyilvánosságot.

Ki tudja? Lehet, hogy néhány év múlva az elektronikus zenei világban már külön lapon emlegetjük a Covid előtti és Covid utáni dj-ket.

Az 1996-ban alakult, mára az elektronikus zenei élet ikonikus párosává vált Infected Mushroom még ennél is egyel tovább ment, és azt mondta, mi lenne, ha a dj pulton kívül minden máshogy nézne ki, mint eddig.

De egy másik őrület is szárnyait bontogatja, mely szintén abból indult ki, hogy ha a közönség úgyis otthonról, a számítógép elől élvezi a bulit, akkor azt akár olyan különleges helyeken is meg lehet tartani, ahol élő közönséggel képtelenség lenne.

Például egy hegycsúcson, egy felhőkarcoló tetején, egy tó kellős közepén, vagy akár az antarktiszi hómezőkön. A lezárások óta tényleg csak az anyatermészet szab határt.

Sok feltörekvő dj-t pedig az sem bátorított el, hogy még nem hívták meg egyetlen nagyon menő live stream fellépésre sem. Megcsinálják ők maguknak otthon, a négy fal között.

Páratlan lehetőség a lezárás azoknak az elektronikus zenészeknek, akik még nem túl ismertek, és valódi fellépések híján még egy darabig nem is lennének azok. Néhány színes lámpa a sarokba, valami házi készítésű dekoráció (olykor ezek közt is találni merészet és kreatívat), egy kamera, internetelérés, és már kezdődhet is a fellépés a saját nappalinkban.

Nem kell közvetlenül versenyezni az ismertebb előadókkal, mikor például adódik egy fesztiválfellépési lehetőség, hisz az internet bármennyi feltöltött tartalmat elbír. Ha valaki tényleg jól csinálja, előbb-utóbb úgyis felfigyelnek rá.

Olyan hirtelen és olyan látványosan kezdett el különálló világgá válni a live stream koncertezés, számtalan új megoldással és különböző alkotók munkáinak ötvözetével, hogy már képtelenség csak "koncertfelvételként" tekinteni rá.

Kedves Olvasó!
Kérjük, támogasd havonta rendszeresen a Nyugat.hu szerkesztőségének a munkáját! Mert veletek együtt tudjuk kideríteni, megírni, megmutatni, hogy mi történik körülöttünk.
Köszönjük!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra

Tovább az oldalra