Jó lesz sietni az Alexandra-utalványok beváltásával

Február 28-ig még biztosan van bolt Szombathelyen. Hogy utána mi lesz, azt még a dolgozók sem tudják.

Alig egy hónapja, hogy foglalkoztunk az Alexandra könyvkereskedés körül kialakult lehetetlen helyzettel. Akit részletesen érdekel a szombathelyi szállal is rendelkező történet, az klikkeljen ide A szombathelyi Claudius Hotel tulajdonosa viheti csődbe az Alexandra könyvesboltokat? 2017. January 20. 14:54 , de azért röviden megint összefoglaljuk a lényeget.

A Wolf-CRS Kft tavaly év végén megszerezte az Alexandra bolthálózatot üzemeltető Rainbow Kft-ben a menedzsment-jogot, ezzel átvette az irányítást, és megtiltotta az alkalmazottaknak, hogy a korábbi ügyvezetőre hallgassanak. Mindebben már csak az szép, hogy a korábbi ügyvezető látja el könyvekkel a boltokat egy másik cégen keresztül, most fennáll egy 3,8 milliárdos tartozás, az Alexandra pedig beleroppanhat abba a csatározásba, amit a régi és az új vezetés folytat egymással. A szereplők pedig kölcsönösen feljelentették egymást, megkérdőjelezve ezzel egymás legitimitását.

A napokban kerül fel az egyik szombathelyi, Mártírok terén található Alexandra üzletre az üzenet, hogy a könyvutalványokat már csak február 28-ig tudják beváltani. Érdeklődtünk az üzletben, hogy ez most egyben jelenti e azt is, hogy márciustól már nem fognak kinyitni. A dolgozók azonban nem tudtak mondani semmit. Ő maguk is bizonytalanságban dolgoznak, hogy meddig lesz még meg a munkahelyük.

Egyelőre annyi biztos, hogy február 28-ig váltják be az utalványokat a könyvesboltokban
Farkas Balázs

Az Alexandra sztorija pedig most azzal folytatódik, hogy az amúgy is sérülékeny magyar könyvpiaci szereplők demonstrációt szerveztek péntekre. A kiadók állítsa szerint ugyanis a könyveket bizományiban adták oda a hálózatnak, ami pedig ugyan eladta a köteteket, csak éppen a kiadóknak nem fizette ki az eladások után járó - elmondásuk szerint - lassan 3 milliárd forintra rúgó összeget. Galambos Ádám, a G-ADAM Könyv- és Lapkiadó Kft. tulajdonosa egy interjúban azt mondta, hogy ő, és még jó néhány más kiadó, 3 évig finanszírozta a közben szépen akasztó Alexandrát, ám ezt megelégelve végül visszakérték kiadványaikat. Az Alexandra-beszerzők pedig olyan levelet küldtek nekik, hogy áruikért utazzanak le a pécsi központba, de csereraklapot mindenképpen vigyenek magukkal.

Ez volt az utolsó csepp. Az érintett kiadók, így most demonstrációt szerveznek péntekre, a budapesti, Nyugati téri Alexandra-könyvpalota elé. Ide viszik majd magukkal a kért csereraklapokat is.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra