Ha Budapest és színház, az Átrium, mint játszóhely eddig kimaradt az életünkből, a vidékiségnek ennyi hátránya biztosan van, mire megtudjuk, mikor utazunk a fővárosba, garantált, hogy a jobb színházak előadásaira már hónapok óta nincs jegy. Közel lehetetlen a Katonába vagy a Radnótiba, de az Átrium Színházba is (Pintér Béla társulata is itt játszik) egy-egy darabra bejutni.
Most viszont szerencsénk volt - így megnéztük Alföldi ősbemutatóját, és az Átriumot
Meglepetés már maga a színház, ami egy mozi. Bár tudjuk, egy szürke moziépületről van szó a Margit körúton, amit gyaníthatóan a közeli Pláza multiplexe vághatott nyakon, az Átrium előtere maga a tömény és minőségi retró. Arcul csap a 70-es évek, abból is a merészebb, előre mutatóbb dizájn, gyönyörűség a büfé, a járólap, a wc-ben a csempe. (Közben meg persze támad a demagóg gondolat, hogy ilyen ország ez. Milliárdokat talicskáznak alig látogatott sportlétesítményekbe, a folyamatos teltházzal zakatoló színházak meg…) Mondjuk, ennél jobb helyszínt keresve se találhatott volna az alkotó ehhez az 1974-es Fassbinder-film átiratához.
Mintha már eleve, a büfében is a színdarab díszletei között kávéznánk. Ráadásként egy film átiratáról van szó, egy volt moziban – gyönyörű egybeesés!
Tovább fokozza az időutazást Tihanyi Ildi díszlettervező leszűkített a tere. A színpad két oldalán is nézők ülnek, díszlet és valóság, közönség és színész fizikailag is összeér.
A Félelem megeszi a lelket, ugye?
Nagy öröm, jegyezzük meg szombathelyiként, hogy a WSSZ társulattól épp eligazoló Bányai Kelemen Barna játssza a főszerepet - busa, göndör hajjal egy marokkói vendégmunkást alakít, aki a hetvenes évek Németországában próbál boldogulni.
A darab egy olyan lehetetlen helyzetet állít elénk, amiben egy idősödő magányos német asszony (aki fiatal korában náci párt tagja volt, de akkor mindenki), fatális véletlen okán beleszeret egy fiatal vendégmunkásba. A filmben a nő tényleg nagymamás külsejű jelentéktelen kis asszony, semmi szépség nincs külső karakterében. A színpadon Hernádi Judit sokkal érzékenyebb és nőiesebb asszonyt alakít.
A film egyáltalán nem vicces, jóval reálisabb és fájdalmasabb mint Alföldi rendezése
Ugyanakkor Hernádi fantasztikusan hozza ezt az egyszerű, kicsit fáradt, idősödő asszonyt, akiből szinte szavak nélkül is, megfoghatatlan módon árad a mindent felülíró jó-ság. Ez a hatvan év körüli nő is a társadalom alján vegetál, takarít, de tisztes életet él, vannak kollégái és gyerekei, működő közösségei, akik elfogadják, akik között otthonra talált. Helyén van, egészen addig, amíg bele nem szeret a nála 20 évvel fiatalabb bevándorlóba. (Mai MTI-s szóhasználattal migránsba, de ezt itt inkább kerüljük el. Meg egyáltalán :))
Vele szemben ott ez a fiatal marokkói fiú, aki csak honfitársai között, az arabok látogatta lebujban talál menedéket. Vagy ott sem. A társadalom átlép rajta, hiába dolgozik, kirekesztik, a németek kerülik, félnek tőle. (Az eredeti műben két évvel vagyunk a müncheni túszdráma után.)
Ide, az arab kocsmába sétál be egy esős napon az idősödő takarítónő. Egymásra találnak. Látszólag nincs bennük sok közös, de mindkettő kicsit amolyan kishercegi figura. Őszinték, nyitottak, magányosak. A nő rezignált (élet)szeretete, ami Hernádi személyiségében is benne lakik, könnyen átélhető. Mellette az idegen kultúrát képviselő fiúval csakúgy vagyunk mi nézők, ahogy a színházon kívül is: több kör után is nehezen tudjuk eldönteni, ki lakik az akcentus mögött. Emmi Kurowski elfogadó nyitottsága és nyíltsága kell hozzá, hogy megláthassuk benne a szeretetre éhest és szeretetre méltót.
Alföldinél ebből a viszonyból az kerekedik ki, hogy szeretni és szeretve lenni jó. A többi nem számít
Mindeközben amit kapunk, az egy izgalmas színházi megoldásokkal operáló, remek színészi alakításokat hozó, hol vicces hol szívbemarkoló kamarajáték.
Alföldi nem drámát csinál, elemeli a témát a didaktikusságától, úgy frissíti fel a történetet, hogy közben nem aktualizál, direktbe nem politizál, az eredetit hozza, nem ír hozzá szinte egy sort sem, csak felmutatja a problémában az időtlent és a mait.
Hernádi Judit és Barna kettőse működteti igazán a darabot. Hernádi a maga ösztönös egyszerűségében egy olyan nőt alakít, aki talpig tisztességes, nyíltszívű, és akiben hatalmas erő lakozik. Csendes, tiszta és jó. Bányai Kelemen Barna arabja sem a nyers erő, egy talpig becsületes, magányos, szeretetre vágyó ember.
A többi szerepet mindössze négyen játsszák, parádés, amit ők is művelnek
A férfiak remekelnek a női szerepekben, pillanatok alatt vedlenek öregasszonyból alsógatyás, tévé előtt feszítő naplopó férjjé, aztán vissza arab vendégmunkássá. A rendező keményen megdolgoztatja őket. A folytonos átvedlésektől nincs üresjárat. Nem ragozom, Mihályfi Balázs, Bercsényi Péter és Szatory Dávid valami fantasztikus, amit ezekből a mellékszerepekből kihoz, úgy hogy közben nem csinálnak ócska paródiát, nem a külsőségekre alapoznak, hanem hihető és átélhető férfi/női szerepeket hoznak.
Vajon melyik viszi előbbre a társadalmat? Mert ez a két út van, több nincs
Nagy belemagyarázás sem kell ahhoz, hogy megérezzük, mennyi aktualitása van itt és most a 44 éves film színpadi adaptációjának. Egy olyan korban íródott a film forgatókönyve, amikor a német társadalomnak komolyan szembe kellett néznie ezzel a kihívással: a tömegesen munkába álló bevándorlókkal. Didaktikus vagy sem, a darab mondanivalója is ez, miként kezelheti egy társadalom saját megrögződéseit, rasszizmusát és gazdasági szükségszerűségeit, merthogy a gazdaságnak szüksége van/volt a bevándorlókra. Melyik a jó út, megszokni a bizalmatlanság légkörét, meggyökeresedni az idegengyűlöletben, vagy átlépni a múlt árnyékát, és békét keresni, hozzászokni az idegenekhez, nyitottá válni, legyőzni korlátainkat, és leszámolni előítéleteinkkel?
Közben számvetés is ez, hol is tartunk
Mert mit szólna ahhoz, ha szomszédja vagy édesanyja, egy hatvanas özvegyasszony, egy nap beállítana a 20 évvel fiatalabb barna bőrű kedvesével? Hogyan fogadná a hírt a családja és a lakóközössége? Kinek a pártján állunk? Melyik országban akarnánk mi élni, amelyik hátat fordít, vagy amelyik kíváncsian odafordul? Meddig tart a toleranciánk a közvetlen környezetünkben? Sok hasonló kérdés van még, amivel Alföldi a színházában szembesít.
Figyelem, áprilisban és májusban még lesznek előadások, de ha biztosra akarnak menni, érdemes jó előre helyet foglalni. Ellenben, hogy a legvégén még valami jóval is szolgáljunk, Alföldi Róbert épp Szombathelyen próbál, május 11-étől új premier lesz a WSSZ nagyszínpadán is: érkezik Arthur Miller megrázó erejű társadalmi drámája, A salemi boszorkányok.
Rainer Werner Fassbinder: A félelem megeszi a lelket
Ez egy egyszerű szerelmi történet, ami sok minden mellett arról beszél, mit jelent a valós szeretet, a valódi összetartozás, a másik tisztelete és megbecsülése.” (Alföldi Róbert, rendező)
A német színház és film megújítója, Rainer Werner Fassbinder műve egy idősödő takarítónő és egy bevándorló szerelmén keresztül az emberi kiszolgáltatottság történetét meséli el szívszorító egyszerűséggel és tisztasággal. A film színpadi adaptációja magyarországi ősbemutató.
Hernádi Judit - Színész
Bányai Kelemen Barna - Színész
Parti Nóra - Színész
Bercsényi Péter - Színész
Mihályfi Balázs - Színész
Szatory Dávid - Színész
Rendező: Alföldi Róbert
Kultúrbrigád/Átrium
