Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

A covidos dolgozóknak is be kell járniuk az ikervári gyermekotthonba?

Biztos, nagyon bonyolult ügyről van szó, aminek megválaszolása hetekbe telik.

Múlt hét elején kaptunk levelet az Ikervári Speciális Gyermekotthon és Általános Iskola egyik nevelőjének hozzátartozójától. Arról számolt be lapunknak, hogy az otthonon belül felütötte a fejét a koronavírus, először a gyerekek közt.

A tünetes gyerekeken elvégezték a tesztet, és mind pozitív lett. Ezt követte pár nappal a gyermekfelügyelők tesztelése, mely során további pozitív tesztek születtek - közölte olvasónk.

A levél írója szerint ennek ellenére a felügyelőknek ugyanúgy be kell járniuk dolgozni, nem vonulhatnak karanténba, csak amikor már ledönti őket a betegség.

Az intézményvezetőt elértük, de hivatalos választ ő nem adhatott

Csütörtökön írtuk meg levelünket a Vas Megyei Gyermekvédelmi Központ, Általános Iskola és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat intézményvezetőjének, Pados Zsoltnak. A levélben ismertettük a lapunkhoz eljutott információkat, és kértük, hogy reagáljon rájuk.

Kértük, hogy erősítse vagy cáfolja az olvasói állításokat, és azt tudakoltuk, hogy milyen óvintézkedéseket tesznek a koronavírus-járvány intézményen belüli elterjedése ellen.

Ünnepek után ismét felhívtuk a gyermekvédelmi központ vezetőjét, aki arról tájékoztatta lapunkat, hogy ő már múlt csütörtökön továbbította kérdéseinket a fenntartók felé, akik meg is kapták azokat, de még nem érkezett hivatalos válasz.

Így most mi is csak annyit ígérhetünk, hogy amint és amennyiben érkeznek hivatalos válaszok, azokat megosztjuk olvasóinkkal.

(Címlapképünk illusztráció)

Kedves Olvasó!
Kérjük, támogasd havonta rendszeresen a Nyugat.hu szerkesztőségének a munkáját! Mert veletek együtt tudjuk kideríteni, megírni, megmutatni, hogy mi történik körülöttünk.
Köszönjük!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Jelentem

Tovább az oldalra