Amikor a Vasgalambban dübörgött az Auróra

Közel harmincéves felvételen mutatjuk meg.

Bár mostanság szinte csak a szombathelyi Végállomás klubra szűkült az alternatív zenei klub élet, addig a rendszerváltás környékén bőven volt még egy-két hely, ahol a munkától, tanulástól megfásult fiatalok kiadták magukból a fáradt gőzt. Ilyen volt a Vasgalamb, vagyis a Haladás Művelődési ház. A kultúrháznak több előnye is volt. Egyrészt, hogy a körülötte lévő csekély lakóház miatt szinte senkit sem zavartak a koncertek, másrészt, hogy a vasútállomás - amelyre a síneken átívelő vashídon lehetett visszasétálni - közelsége miatt a környék városaiban, falvaiban lakó fiatalok még pont haza tudtak indulni a koncert után az utolsó vonattal.

Bár jómagam '90-ben épp, hogy az általános iskolát kezdtem, jó néhány koncertszervező öreg rókától tudom, hogy volt egy időszak, amikor a Vasgalamb számított a szombathelyi - mondjuk így, kicsit elcsépelt szóval - alternatív zenei élet Mekkájának.

Tegnap töltöttek fel jó néhány videót, egy 1990 április 27-én megtartott Auróra koncertről.

Az Auróra, mely annak kornak és az azt megelőző korszaknak nagy túlélője. Máig.

- írja a videót megosztó a nullahategy.hu-n.

1990 április 27-e egyébként nem csak az Auróra szombathelyi fellépése miatt volt emlékezetes. Aznap érkezett Magyarországra a Dalai Láma. És utólag tudható, azon a pénteken választották meg Orbán Viktort a Fidesz parlamenti frakciójának vezetőjévé, ráadásul aznap jelentette be Petrasovits Anna, hogy lemond a Szociáldemokrata Párt elnöki tisztségéről.

Érdekes, hogy mennyire más volt akkor egy koncert. Az Egy kis anarchia című számra például teljesen begerjedt a közönség, és igazi tömeges pogó-massza alakult ki. Ilyesmit most a biztonságiak csírájában fojtanának el.

Aki járt koncerten a Haladás Művházban, az emlékezhet, hogy a helyi technikusok a világítás felkapcsolásán túl azzal nyomatékosították a rendezvény végét, hogy valami penetráns fehérzaj-szerű hangot engedtek a közönségre.

- emlékszik vissza a videó készítője.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra