Ma este újra fellobban a láng Szombathelyen, a Vesta-templomban

Kezdődik a XVI. Savaria Történelmi Karnevál, amelyre a következő napokban több mint százezer látogatót várnak. A legnagyobb látványosságának természetesen idén is a fáklyás, jelmezes felvonulás ígérkezik, amely pénteken és szombaton is este 19 órakor kezdődik. A hagyományoknak megfelelően idén is kinyit a főtéren az Öreg Város Vására, ahol 170 kézműves kínálja termékeit. Kinyit a Borok utcája és a Sörtér, péntektől vasárnapig folyamatosan üzemel a Fórum Színpad. A Történelmi Témaparkban gladiátorküzdelmek zajlanak. Szórakoztató és kulturális programokkal várja az érdeklődőket a Művészetek utcája, a Kalandvár, a Savaria Múzeum, a Keleti Kávézó és Bazár, valamint a Civil Korzó is.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek