Idén immár 29. alkalommal törik meg a csendet a Hercseg-hegyen. Több mint négyezer embert várnak a fesztiválra a szervezők, a koncert bevételeit pedig az eddigi hagyományokat követve a hegy oldalában álló kápolna felújítására, valamint helyi civil egyesületek támogatására és jótékony célokra fordítják. A fesztivál a hagyományokat követve idén is lehetőséget kínál a bemutatkozásra tehetséges, feltörekvő csapatok számára. A koncertek délután két órakor kezdődnek.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!