A település főutcáján kívül – amely állami kezelésben van – szinte az össze utca felújítására jut abból a 12 millió forintból, melyet a belügyminisztérium pályázatán nyert Felsőcsatár. A határ menti vasi település öt utcájában kerül 5 centiméteres melegaszfalt a burkolatra. A József Attila utcában emellett még a vízelvezetést is megoldják. Várhatóan a héten döntenek a kivitelezőről, a beérkezett ajánlatok közül a képviselő-testület választja ki a legelőnyösebbet. Azt még nem tudni, hogy mikor kezdik a munkát, de a jövő év végéig mindenképpen el kell költeni a kapott támogatást, melyhez a település kétmilliós önrészt tesz hozzá.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!