Az év kiemelkedő fiatal cégvezetőjét keresik

Szeptember végéig Vas megyéből is pályázhatnak a 35. évüket be nem töltött vezetők „Az Év Fiatal Vezetője 2015” díjra. A kiíró a Fiatal Vezetők Akadémiája:  a nevezési szempontok között figyelembe veszi egyebek mellett a pályázó szervezeten belül betöltött pozícióját, a cég neki köszönhető eredményeit valamint hogy képes-e, szeretne-e fejlődni, tanulni. A díjra olyan 35 év alatti vezetők pályázhatnak, akiknek legalább egyéves vezetői tapasztalatuk van, és akik legalább öt főből álló csapatot irányítanak. A pályázati adatlap a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara honlapján elérhető. Nevezni szeptember 28-ig lehet. Az ünnepélyes díjkiosztó novemberben lesz.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek