Lufthansa: a nemzeti légitársaságok kora lejárt

A német Lufthansa kereskedelmi alelnöke szerint a nemzeti légitársaságok kora Európában lejárt, és sokan továbbra is a túlélésért kénytelenek küzdeni. Heike Birlenbach az MTI-nek arra a kérdésére, hogy szerinte van-e piaci rés új nemzeti légitársaság alapítására, azt mondta, a diszkont és a hagyományos légitársaságok közötti verseny annyira kiéleződött, hogy minden légitársaság a túlélésért küzd, a hozamok pedig folyamatosan csökkennek. Ennek következtében szerinte konszolidáció és ezzel újabb légitársaságok megszűnése várható Európában.

Az alelnök közölte: Európában a csökkenő hozamok mellett az ukrán és orosz helyzet hozza nehéz helyzetbe a társaságokat, a Lufthansa például átlagosan 25 százalékkal csökkentette ukrán kapacitásait. Pozitív hatásként említette viszont a kedvező kerozinárakat.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek