A szombathelyi Gothard Jenő Általános iskolában egyelőre tanórán kívül oktatják a kerékpározás alapismeretit, de jövőre akár az 5. testnevelés órát is ki lehet váltani vele. A programot 2013-ben indította el az Oktatási Hivatal, választható tantárgyként a 3.-4. és az 5.-6. évfolyam számára. Most tananyagfejlesztés történt, új tartalmakkal bővült a kerékpáros közlekedésbiztonsági program. A Gothard iskolából 6 oktató vett részt egy továbbképzésen, a gyerekeknek most szakkör formájában kerékpározási, KRESZ- és szerelési alapismereteket tanítanak. A Bringaakadémia a következő tanévtől már alternatívát jelenthet az 5. testnevelés óra kiváltására, egyúttal az iskola helyproblémáit is megoldhatják – tájékoztatott Mándl Józsefné, igazgató.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!