Legkevesebb tizenhárman fulladtak a tengerbe kedden - köztük 4 gyermek - a török partok közelében, a menekülteket szállító hajó az Égei-tengeren Törökország és Görögország között járt szerencsétlenül. A tragédia kedden reggel történt, a menekültek a görög Kósz-szigetre próbáltak átjutni. A török Dugan hírügynökség tájékoztatása szerint a török parti őrség a hajó kétszázöt utasát partra szállította, a kutatási és mentési műveletek még tartanak.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!