Az OECD szerint rosszak a világgazdaság kilátásai

Romlottak a világgazdaság kilátásai az elmúlt hónapokban, elsősorban Kína és Brazília gazdaságának lassulása miatt a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szerdán közzétett időközi gazdasági előrejelzése szerint - mondta az MTI-nek Cséfalvay Zoltán, a OECD állandó magyar képviseletének vezetője. Az eurózóna gazdasága idén 1,6 százalékkal növekedhet, ami minimális mértékű javulás a júniusi számokhoz képest, és erősebb, mint a tavalyi 0,9 százalékos gazdasági bővülés, de kevésbé erős, mint lehetne, miután "egy százaléknyi növekedés nem jön át" - jegyezte meg. Az OECD számításai szerint ugyanis az alacsony olajárak, az euró leértékelődése és az alacsonyabb hosszú távú kamatlábak hatásai az eurózóna gazdaságának nagyobb mértékű növekedést tennének lehetővé. A visszafogottabb növekedés mögött a befektetések alacsony szintje és az egységes belső piac problémái mellett elsősorban továbbra is a magas eladósodottság állhat, mivel a kedvező kamatkörnyezet ellenére sem indult meg a vállalati hitelezés - hangsúlyozta a nagykövet - írja az MTI.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek