Végső nyugalomra helyezték Puskás Ferencnét

Szűk családi körben helyezték pénteken végső nyugalomra - férje mellé - Puskás Ferencnét, a budapesti Szent István Bazilikában. Az Aranycsapat egykori világklasszis csatárának özvegye augusztus 12-én, 83 éves korában hunyt el.

A búcsúztatáson, melyen mintegy százan jelentek meg, részt vett többek között Orbán Viktor, miniszterelnök, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia alapítója, Schmitt Pál, volt MOB-elnök, későbbi köztársasági elnök, aki a Puskás Ferenc Kegyeleti Bizottság vezetőjeként kilenc éve Puskás Ferenc ravatalozását megszervezte, Szepesi György, sportkommentátor, az Aranycsapat "12. tagja" és Szöllősi György, a Puskás Intézet igazgatója - írja a Blikk.

Hunyadvári Erzsébet 1932-ben született Budapesten, és 16 évesen, a Kispesti AC kézilabdázójaként ismerkedett meg Puskás Ferenccel, akivel 1950-ben összeházasodott. Gyermekük, Anikó 1952-ben született, és 2011-ben, Valenciában hunyt el. Puskás Ferencné öt kontinensre követte férjét, aki a spanyolországi letelepedés és a Real Madridnál beteljesedett játékos-pályafutása után edzőként számos helyen dolgozott a világban.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek