Szeptember utolsó vasárnapján minden évben szívünk egészsége áll a középpontban. Idén Szombathelyen, a Kámoni Arborétumba vár minden érdeklődőt a szervező Mira Orient Art Alapítvány. A programok délelőtt 10 órától kezdődnek előadások, tánc- és sportbemutatók várják az érdeklődőket egészen estig. A rendezvény ideje alatt adományokat is fogadnak, a bevételt László Szilvia, körmendi szívbeteg fiatalnak ajánlják fel, de kerékpárokat, játékokat is gyűjtenek az Aranyhíd EGYMI tanulói számára – tájékoztatott Bangó Mária Mira, az alapítvány kuratóriumi elnöke.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!