Hazai és határon túli magyar középiskolák négyfős csapatai mérhetik össze a tudásukat az immár harmadik alkalommal a PénzSztár Országos Középiskolai Pénzügyi Gazdasági Versenyen. A fődíj fejenként 100 ezer forint és egy-egy okostelefon, de a versenyzőket további értékes ajándékok és szakmai nyeremények is várják. A jelentkezés díjmentes, a nevezés feltétele csupán annyi, hogy a csapatok tagjai ugyanabba a középiskolába járjanak, 14–20 év közötti diákok legyenek. Nevezni 2015. október 5-éig lehet. A vasi csapatok először két online teszten, majd a megyei selejtezőkben mérhetik össze a tudásukat.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!