Tizenegy évet kapott a nő, mert kilökte gyermekét

Tatabánya, 2015. szeptember 30., szerda (MTI) - Emberölés kísérlete miatt 11 év fegyházra ítélt kedden a Tatabányai Törvényszék egy nőt, aki 2014 márciusában kilökte hatéves gyermekét lakótelepi lakásuk ablakából, majd utánaugrott. Az ítélet nem jogerős - tájékoztatta a törvényszék sajtószóvivője szerdán az MTI-t. Szabó Ferenc elmondta, a törvényszék megszüntette az asszony szülői felügyeleti jogát. Az elkövető legkorábban a büntetés kétharmadának kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett. Az asszony egy operáció után alig mozdult ki otthonról, gyermekét a lakásban tartva nevelte, visszahúzódó életvitelre rendelkezett be. A kislány nagyon sokat hiányzott az óvodából. Az édesanya az óvoda vezetőjével sem volt hajlandó beszélni, ezért a gyámhivatal védelembe vételi eljárást indított - ismertette a szóvivő. A nő attól tartott, hogy a gyámhivatal elveszi tőlük a kislányt. 2014. március 18-án, miután összeveszett a férjével, arra az elhatározásra jutott, hogy gyermeke elvesztését csak úgy kerülheti el, ha a kislány és saját életét is kioltja. Az asszony a második emeleti gyermekszoba ablakán kilökte a gyermeket, majd utánaugrott. A kislány többszörös koponyatörést, csigolya- és keresztcsonttörést és súlyos zúzódásokat szenvedett, hosszú ideig életveszélyes állapotban volt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek