Elindult ugyanis az időseket segítő infokommunikációs modellprogram. A projektben Budapest V. kerülete, valamint Szombathely és Kisvárda vesz részt - közölte az MTI. A program 2016 februárjáig tart, célja pedig az idősek életének megkönnyítése az infokommunikáció eszközeivel. A programot az NFM 10 millió forintos keretösszeggel támogatta, ebből vásárolták meg a 75 év felettiek mindennapjait megkönnyítő eszközöket, okostelefont, internet-szolgáltatást és vészjelző karpereceket. A program tudományos kutatás is egyben: ellenőrzött körülmények között azt vizsgálják, hogy a digitális eszközök hogyan könnyítik meg a szépkorúak életét. A részvételre első körben összesen 45 egyedül élő, 75 év feletti idős embert kértek fel. A vészjelző karperecen lévő gomb megnyomásával a jel azonnal beérkezik a diszpécserekhez, a központ munkatársa okostelefonon vagy az idős ember lakásában elhelyezett bázisállomás segítségével, kihangosítva kapcsolatot létesít a segítségre szorulóval. A karperec automatikusan is képes riasztást küldeni, ha az azt viselő személy aktivitása csökken, rosszul lesz vagy elájul.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!